0:00 Képzeld el, hogy állsz egy kikötőben, de nem látsz mást, mint rozsdás hajótesteket, víz pedig sehol. Ahol régen hullámzott egy egész tenger, az ma 1000 kmenen keresztül csak szél és porvihar egy üres mederben. Nem túl messze innen van egy másik hely, egy sztyppének álcázott kísérleti terep, ahol évtizedeken át időzített napfelkeltét játszottak, újra és újra vakító világosság és egy gombafelhő a horizonton. Az emberek ott éltek mellette falvakban városokban de persze fogalmuk sem volt róla, hogy pontosan mi történik. Ha ránézel a térképre, van egy üres barnás folt a világközepáján. Egy ország, ami majdnem akkora, mint nyugat-özép és kelet-Európa együtt véve. A valóságban mégis alig lakják. Hatalmas távolságok, városok között órákig tartó semmi végtelen puszta. Mintha valaki fogott volna egy
0:45 kontinensnyi területet, majd 100 éven keresztül módszeresen mindent megtett volna azért, hogy itt a lehető legkevesebb ember maradjon. És tudod mit? Pontosan ez történt. Ez a hely nem valami posztapokaliptikus szifid díszlete. Ez Kazztán. A 20. század során volt itt minden, ami csak sújthat egy országot. Felkelések, éhinek, háború, összeomlás, lakosságcsere. Egy szuperhatalom egyszerűen rámutatott a térképen. Ez jó lesz kísérleti terepnek. És onnantól kezdve itt próbál ki mindent, amit egy normális helyen nem mert volna. Most pedig ott tartunk, hogy a világ egyik legnagyobb országa még mindig elképesztően üres. Nem azért, mert ne lehetne itt élni, hanem mert mindent megtettek azért, hogy ne akarjon senki itt élni. Nézzük meg, hogyan lett Kazachsztánból egyszerre atomtesztelep eltüntetett tenger, demográfiai fekete
1:32 lyuk. És miért félnek ma is attól, hogy ez a történet még koránt sem ért véget? Menjünk kicsit vissza az időben. Ugyanis ez az üresség nem mindig volt így. A mai Kazachsztán területe a 18-19. századig egy hatalmas mozgásban lévő világ volt. A Kazak törzsek nomád életmódot folytattak. Évszakonként vonultak a szeppén egyik legelőről a másikra, és nem építettek ki olyan állandó városokat vagy határvonalakat, mint Európa népei. Az életük ritmusa a természethez igazodott, nem a közigazgatáshoz. Ez a rendszer évszázadokig működött, egészen addig, amíg egy teljesen más logika meg nem jelent észak felől. Oroszország a 16. századtól kezdve gyors terjeszkedésbe kezdett. A birodalom vezetői számára a Kazach Teppe nem
2:17 pusztán üres térképfolt volt, hanem stratégiai kulcspozíció, egy akadálytalan síkság, amin keresztül évszázadokon érkeztek támadások. A mongolok, a dzsungárok, a különböző nomád törzsek mind ezen az útvonalon vonultak. A gondolkodás nagyon egyszerű volt. Amíg a sztyeppét más irányítja, Oroszország határai nincsenek biztonságban. Emellett a birodalomnak egyre nagyobb szüksége volt új termékeny területekre. Oroszország nagy része hideg és nehezen művelhető föld volt, míg a Kazachszeppe rengeteg potenciált rejtett. A cári állam ezért délfelé indult. Katonai terjeszkedés, kereskedelmi útvonalak biztosítása, és ami a legfontosabb, új lakosság betelepítése. A 18. század folyamán megjelentek az első orosz erődök. Ezek még csak kis fából ácsolt helyőrségek voltak, de pontosan azt a mintát
3:03 követték, amit később Amerikában láthatunk a vadnyugat beépítésekor. Először jön a katonaság, aztán jön a vasút, és végül jönnek a telepesek. A kazaknomádok számára ez nagyon idegen volt. Ők nem egy birodalom ellen harcoltak, nem is egy országot védtek, egyszerűen csak éltek a sztyeppén. Oroszország viszont jogi és katonai értelemben is területet akart birtakolni, és a 19. századra felgyorsította a folyamatot. A birodalom kinyilvánította, hogy a Kazakkánság területe az ő fenhatóságuk alá tartozik, és sorra közölte a helyiekkel azokat az egyezményeket, amik valójában inkább ultimátumok voltak. A Kazak vezetők sokszor nem döntettek semmiről. Ha aláírták a papírt, az oroszok átvették a területet, ha nem írták alá, akkor katonai erővel vették át. A cári kormány ezután elkezdte benépesíteni a
3:49 megszerzett területeket. Orosz parasztcsaládok, ukrán telepesek, kozák közösségek kaptak ingyen földet, adókedvezményt, sőt állami támogatást is, hajlandók voltak délre költözni. A célvilágos volt. Minél több európai telepes, annál biztosabb az orosz uralom. A 19. század végén jött a nagy áttörés, megépült a Transzaralvasút, ami összekötte a Kazachszepét Oroszország iparosodó központjával. Ez a vasútvonal döntőfontosságú volt. Innentől kezdve már nem csak katonák és telepesek, hanem tömegek érkeztek a sztyeepére. egyszerre, szervezetten, még több állami támogatással. A vasútvonal mentén gyorsan kinőttek azok a városok, amik ma is Kazasztán főközpontjai. Ezzel egy időben a demográfiai arányok is drámaian változni kezdtek. A kazahok még mindig többségben voltak, de a telepesek aránya nagyon gyorsan nőtt. Egyes területeken
4:36 már a század fordulóra a kisebbségbe kerültek a helyi lakosok. Mindez nem egyik napról a másikra történt, és nem is véres hódításként. Inkább egy hosszú, fokozatos átrendeződés volt, amiben a birodalom szép lassan benyomult ennek a nomád világnak a szívébe. De miközben az orosz állam egyre mélyebben épült be, két rendszer feszült egymásnak. Az egyik mozgásra épült nagy területet igényelt, a másik letelepedésre épült adókra, határokra és közigazgatásra. Tehát a nomád élet nem tűnt el a modern élet stílus megjelenésével. azt nem lehetett csak úgy kiirtani, és ez a két világ nem tudott egymáshoz igazodni. Így amikor a 20. század elején jött az első nagy megrázkódtatás, ez a feszültség robbant először a felszínre. A kazaknomádok mozgásterét egyre szűkebb keretek közé szorították. A kaachok úgy érezték, a
5:21 saját földjük kezd kicsúszni a kezük közül. A terület, ahol évszázadokon át szabadon mozoghattak, hirtelen papírokhoz, határokhoz és hivatalokhoz kötődött. Ez az elégedetlenség végül 1916-ban robbant be. A cári kormány ekkor úgy döntött, hogy a kazakokból és más közép-ázsiai muszlim népekből kényszer munkásokat toboroz az első világháborús hadigépezet hátországába. A kazaok számára ez volt az utolsó csepp. Addig is jogi hátrányban voltak a telepesekhez képest, de katonai kötelezettséget addig nem ródtak rájuk. Most viszont a birodalom be akarta őket vonni a háborújába. A döntés lázadáshoz vezetett. A közép-ázsiai felkelés gyorsan átterjedte mai kazsztán területére is. A nomádörzsek fellázadtak a cári hatalom ellen, ami természetesen azonnali brutális megtorlást váltott ki. A felkelést ugyanis a birodalom nem
6:08 helyi konfliktusként kezelte, hanem egyenesen biztonsági fenyegetésként. Orosz és kozák csapatok érkeztek a térségbe, és néhány hónap alatt leverték a felkelést. Viszont a megtorlás teljes régiókat érintett. falvakat égettek fel. A felkelésben résztvevőnek férfiakat kivégezték, a lakosságot pedig szétszórták vagy elkergették. Sok település egyszerűen eltűnt a térképről, a túlélőknek pedig nem maradt más választásuk, mint menekülni. Több 10000 Kazak halt meg, és legalább ugyanennyien menekültek Kínába és Mongóliába. Ez volt az első alkalom, amikor a kazahok már nem csak kulturális, hanem demográfiai értelemben is kisebbséggé váltak a saját szülőföldjükön. De ami ezután jött, az még ennél is rosszabb volt. 1917-ben összeomlott az orosz birodalom, a bolsevikok hatalomra kerültek, és kitört a polgárháború. A frontvonalak
6:54 folyamatosan vándoroltak Ázsia és Oroszország között, és Kazachstán szó szerint két tűz közé került. A régi hatalom már nem létezett, az új még nem épült ki, de az erőszak és a zavar végigvonult az egész régión. A háború ho magával a következő krízist is. Az élelmiszereket rekvirálták, a gabonát elvitték, az állatokat elkobozták, a kereskedelem összeomlott. Az addig is törékeny nomád gazdálkodás alól teljesen kihúzták a talajt. A polgárháborús években Kazachstánt elérte az első nagy modern kori éhin több 100000 ember halt meg. Pontos számot nem lehet tudni, de a legtöbb eslés szerint a teljes kazak népesség 10-20%-a veszett oda ezekben az években. Sok család egyszerűen felkerekedett és átkelt a kínai határon, mások útközben vesztek oda, és ez csak az első hullám volt. A Kazak társadalom
7:41 még fel sem ucsódott ebből, amikor megérkezett a következő csapás, a szovjet államépítés. Itt egy pillanatra megállunk, ugyanis nem tudnánk ilyen minőségű tartalmat gyártani nektek támogatás nélkül. Mai videónk szponzora a Saley, egy nemzetközi elszínszolgáltató. Hiszen ha mondjuk Kazachsztánba látogatsz, hirtelen rengeteg pénzt kell fizetned a lassú vagy épp kevés adatforgalomért is. Hiába van mobil internet szolgáltatás az előfizetésedben. Most viszont reptéri sorban állás és simkártyavásárlás nélkül juthatsz olcsó, stabil és biztonságos mobil internethez több mint 200 országban. Csak kiválasztod a célállomást, hogy hány GB adatforgalmat szeretnél, és az appon keresztül már csatlakozhatsz is. Mindeközben a széli beépített reklám blokkolója akár 28%-kal is csökkenteti az adatforgalmad, így még többet spórolsz. Szeptemberben Balin
8:28 jártam, ahol a széli mobilét használtam, és minden tökéletesen működött. Ne felejtsd el, hogy a 10-es lista kuponkódal 15% kedvezmény jár bármelyik kiválasztott csomag árából, bármelyik úti célországba. Töltsd le a széli appot iOS-re vagy Androidra, használd a 10-es lista kódot a vásárláskor, és biztosítsd be a lehető legjobb internetet a következő utazásodhoz. Visszatérve a 20. századba, a bolsevikok győzelmével létrejött a Szovjetunió, és ezzel Kazachsztán sorsa ismét megváltozott. Most már nem a cári birodalom terjeszkedési programja, hanem a szovjet modernizációs kísérletek határozták meg a régió jövőjét. Papíron ez fejlődést, iparosodást és egyenlőséget ígért. A valóságban viszont újabb összeomláshoz vezetett. A kommunista vezetés számára a nomád életmód nem kultúra vagy hagyomány
9:13 volt, hanem akadály. A szovjet rendszer központosított gazdaságot akart, kolhozokat, állami farmokat, tervutasításos termelést. Egy olyan társadalomban, ahol az emberek egész évben mozognak az állataikkal, ezt lehetetlen volt megvalósítani. A döntés tehát egyértelmű volt. 1930-ban a moszkvai pártvezetés kimondta, a nomád életmódot végleg fel kell számolni. És ez olyan tragédiát indított el, amihez fogható kevés történt a 20. században a kolhozosítást olyan gyorsan erőltették, hogy semmilyen átmenet nem maradt. A közösségeknek egyik napról a másikra kellett feladniuk az útvonalaikat, a jószágokat pedig be kellett terelniük az új állami farmokba. A szovjet hatóságok eközben elkezdték begyűjteni a felesleges állatállományt, csak épp a Kazakgazdaságban nem létezett ilyen felesleg. A családok szinte mindentől
10:00 megfosztva maradtak. Az állataikat elvitték, a régi útvonalaikat lezárták, a kóhozok pedig még nem működtek. Az emberek egy része egyszerűen nem tudta, hogyan éljen tovább egy olyan rendszerben, ahol a megélhetését néhány nap alatt elvették. Mindezt tetézte, hogy Moszkva irreális gabonakvótákat írt elő, mintha Kazachstán ugyanolyan gabonatermő vidék lenne, mint Ukrajna vagy a dél-orosz mezők. A valóságban a régió állattartásra volt alkalmas, nem tömeges gabonatermelésre. A kvótákat mégis teljesíteni kellett, ezért a helyi pártvezetők minden gabonát és élelmiszert összeszedtek, amit csak találtak. Amikor pedig ez sem volt elég, a Szovjet állam új módszerhez nyúlt. Megjelentek a fekete listás járások. Ezeket a területeket egyszerűen leválasztották a külvilágról. A falvak nem juthattak élelmiszerhez, elzárták az
10:45 útvonalakat, megtiltották a kereskedelmet, és senki sem hagyhatta el őket. A szeppén egész régiók váltak néhány hónap alatt ilyen éhalál zónákká. Az emberek nem azért haltak meg, mert nem tudtak termelni, hanem azért, mert fizikailag megakadályozták őket abban, hogy élelemhez jussanak. Egyes családok még így is megpróbáltak elmenekülni. A kínai határ felé vezető ösvények megteltek emberekkel, akik mindent hátrahagyva indultak útnak. Sokakat útközben állítottak meg a szovjet határőrök, mások eljutottak a hegyekig, de mondjuk úgy nem voltak meg a túléléshez szükséges körülmények. Volt persze, aki sikeresen átjutott Kínába vagy Mongóliába, és ott alapozták meg a ma is létező Kazak diaszpórák egy részét. A többségnek azonban ez nem sikerült. Az éhinség pusztítása alig néhány év alatt olyan szintet ért el, amit ma is nehéz felfogni. A legtöbb
11:31 ecslés szerint legalább másfél millió ember halt meg, de sok történés szerint a valós szám ennél is magasabb. Még súlyosabb, hogy a halottak túlnyomó része kazak volt, a nomád közösségek pedig különösen nagy arányban tűntek el. A teljes kazak népesség mintegy 40%-a veszett oda. Egész törzsek váltak a semmivé. És ez nem csak az emberéletekben jelentett veszteséget, a nomád kultúra alapjai is szétestek. Mire a 30-as évek közepére lezárult a kolhozosítás első szakasza, a Kazársadalom nem csak megfogyatkozott, hanem teljesen átalakult. Olyan mértékű népességvesztés történt, ami átírta az egész ország sorsát, de a tragédia után sem jött megnyugvás. A Szovjetunió még csak most kezdte kialakítani az új rendet. És Kazachsztánban ez a rend azt jelentette, hogy az ország lakóinak jelentős része a birodalom akaratából
12:17 került a sztyeppére. Ezúttal már olyanok érkeztek, akiket a birodalom egyszerűen száműzött. A folyamat még a második világháború előtt kezdődött. Stztálin már a 30-as években elkezdte tömegesen deportálni azokat a népcsoportokat, akiket politikai vagy etnikai okokból megbízhatatlannak tartott. Kazachztán pedig tökéletes célpont volt ehhez. Messze volt Moszkvától, rengeteg üres területtel, frissen kialakított kolhozokkal és alig működő infrastruktúrával. Ide küldeni valakit logisztikai értelemben egyszerű volt. Visszajönni viszont szinte lehetetlen. A második világháború kitörése pedig csak felgyorsította ezt a folyamatot. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Moszkva egyik első reakciója az volt, hogy kiürítette a nyugati területeket minden olyan népcsoporttól, akit potenciálisan veszélyesnek tartott. Ez volt az egyik legnagyobb lakosságcsere a
13:02 modern szovjet történelemben. A legnagyobb arányú deportálás a Volga vidéki németeket érintette. Ők évszázadok óta az orosz birodalom területén éltek, nagyrészt önálló közösségekben, saját kultúrával, saját iskolákkal. A háború kitörése után azonban Sztálin úgy döntött, hogy nemzetbiztonsági okokból a teljes közösséget át kell telepíteni, méghozzá minél messzebb a fronttól. Így több mint 400000 németet zsúfoltak vonatokra és irányítottak Kazachsztánba. Sokuknak fogalmuk sem volt, hogy hova érkeztek és miért. A szepén pedig nem házakat vagy földeket kaptak, hanem fapajtákat, félkész barakkokat és munkakötelezettséget. Néhány évvel később ugyanez történt a krimi tatárokkal is. A vád az volt, hogy együttműködtek a németekkel, függetlenül attta, hogy ez mennyire volt igaz. Kollektív büntetés logikája alapján a
13:48 teljes népcsoportot eltávolították a szülőföldjéről, és kazán, üzbegisztán, valamint a közép-ázsiai területek lettek az új otthonuk. A tatárok évtizedekig nem térhettek vissza a kríbe, és a közösségük jelentős része a deportálás első éveiben meghalt. Kazachstán eközben folyamatosan veszített a saját lakosságából is. A második világháború Kazak áldozatainak száma meghaladta a 600000ret. Ez egy olyan ország esetében, ami a 30-as években már egyszer elvesztette a népessége majdnem felét, újabb súlyos csapást jelentett. A férfi lakosság jelentős része eltűnt, a falvak kiürűrültek, és az éhinségbetegségek, valamint a háborús gazdaság romboló hatása, tovább gyengítette a társadalmat. A háború végére a Kazak népesség aránya már alig emlékeztetett arra, ami egy évszázaddal korábban volt. A betelepített németek, ukránok, oroszok
14:34 és tatárok száma gyorsan nőtt, miközben a Kazak lakosság még mindig nem tudott regenerálódni a korábbi tragédiákból. A statisztikák szerint az 50-es évekre Kazachstánban már több európai származású ember élt, mint Kazach. A kaahok ekkorra az egész ország területén kisebbséggé váltak, ami egyedülálló volt a szovjet köztársaságok között. Kazachztán társadalmi szerkezete néhány évtized alatt úgy alakult át, ahogy más országokban csak év századok alatt. A második világháború utáni Kazachsztán egy mozaik lett. Egy ország, amit részben menekülők, részben száműzöttek, részben telepesek alkottak, és ahol a Kazak kultúra még mindig jelen volt, de már nem volt képes meghatározni a mindennapokat, és mindez még mindig csak a kezdet volt. A háború utáni Kazaán nem kapott pihenőt. A birodalom logikája egyszerű volt. Ha van egy óriási ritkán lakott terület, azt használni kell. Nem
15:21 feltétlenül jól, nem feltétlenül fenntarthatóan, csak hatékonyan. A Szovjetunió pedig a hatékonyságot úgy értelmezte, hogy mindent kipróbált, amit máshol nem mert volna. A leglátványosabb példa erre egy pont a cseppe közepén, ami a világ legtöbb atombombát látott pontja. A szemi Palattyinsk nevű tesztelep akkora, mint Szlovénia, és 40 év alatt 456 atomrobbantást kapott. Ha valaki egy térképet néz, csak egy üres mezőt lát, de ha egy Geiger Müller számlálót vinnénk oda, noség hamar kiderülne, hogy ez a világ egyik legszennyezettebb vidéke. A helyiek évtizedekig nem tudták, mitől betegednek meg. A gyerekhalandóság magas volt, újabb és újabb születési rendellenességek jelentek meg, a rák pedig gyakoribb volt, mint bárhol a Szovjetunióban. De a hivatalos válasz mindig ugyanaz volt, minden rendben. A katonai titkosítás tökéletesen működött,
16:08 csak éppen az embereket felejtették el kimenekíteni, és ez még csak egyetlen projekt volt a sok közül, amire Kazachsztán be lett fogva. A másik nagy kísérletet Hruscsov indította el az 50-es években, amikor a szovjet vezetés úgy döntött, hogy Kazachsztánból csinál még egy Ukrajnát. egy búzamezővel borított óriási gabonaraktárat. Papíron jól hangzott, a Kazasztytepe északi részén hatalmas összefüggő síkágok voltak gazdag talajjal. Csak, hogy ezek a talajok évezredek óta a szél és a természet ritmusa szerint éltek, nem ismerték az intenzív ipari mezőgazdaságot, de ez senkit nem érdekelt. A pártvezetés elrendelte, hogy 100000 n kmnyi területet kell felszántani, és felszántották. A föld erre nem volt felkészülve. Néhány jótermés után elkezdett szétesni, kiszáradni, erodálódni. Ahol eddig
16:53 legelők voltak, ott por lett. A 60-as évekre Kazachzán északi részén olyan porviharok alakultak ki, mint a dűnefilmekben az Arakison. A talajréteget egyszerűen elfújta a szél. Mire a Szovjetunió összeomlott, a kazak legelők 60%-a már különböző szintű elsivatagosodást mutatott, de a legnagyobb ökológiai katasztrófa még mindig hátra volt. Az araltenger története egy jó példa arra, hogy milyen az, amikor egy birodalom optimalizálni akar. A térség két legfontosabb folyója, a szírdarja és az amudarja, évszázadok óta ugyanabba a hatalmas tóba ömlött, amiből Kazachsztán és Üzbegisztán határvidéke élt. Itt haláztak, itt éltek, itt nőtt fel generációk sora. A 60-as években azonban Moszkva úgy döntött, hogy a környező sivatagból gyapotmezőt csinál, ehhez pedig víz kellett. A két folyót hatalmas csatornákkal eltérítették, a tenger
17:40 pedig egyszerűen elkezdett eltűnni. A 80-as évekre a világ valaha még harmadik legnagyobb tavának területe 90%-kal csökkent. A hajók ott maradtak a semmi közepén, mint valami posztapokaliptikus installáció. A helyi klíma is megborult, a nyár melegebb lett, a tél hidegebb, a talaj pedig sóval és peszticidekkel telt meg. A szél minden egyesében több millió tonna szennyezett port emelt fel a kiszáradt mederből, és szórt szét egész Közép-Ázsiában. Ez nem túlzás, ezek dokumentált tények. A mérgezett por még a Kazak glecser kutatók mintáiban is megjelent. A Tiensan glaccserein. A glaccserek gyorsabban olvadtak, a folyók vízhozama csökkent, így a tengernek esélyesen volt visszatérni. Egyszerű negatív spirál volt ez. Kevesebb víz, több só, kevesebb növény, még kevesebb víz. A rendszer összeomlott. Gaza tehát
18:27 nem egyszerűen rossz helyen volt. A természetes adottságait nem a klíma tette tönkre, hanem döntések, egy szuperhatalom döntései, atomkísérletek, erőltetett gabonatermesztés, egy egész tenger eltüntetése. És ez mind egy olyan időszakban történt, amikor az ország lakossága már eleve a túlélésért küzdött. 1991-ben eljött a látszólagos megváltás, hiszen Kazachsztán hirtelen ott találta magát a függetlenség küszöbén. Ez elsőre jól hangzik, de valójában olyan örökség szakadt az országra, amitől bármelyik másik állam térdre rogyott volna. Az ország gazdasága a szovjet rendszerhez volt kötve. Nem volt saját piaca, nem volt saját infrastruktúrája, nem volt saját bankrendszere sem. A mezőgazdaság nagy része túlhasznált. A talajromokban a legnagyobb tava halott, a szeppe egy része pedig radioaktív. A demográfiai
19:13 helyzet sem volt iriglésre méltó. A függetlenség pillanatában Kazahstál lakosságának alig 40%-a volt Kazach. Több mint 6 millióra szélt az országban, közel 1 millió német, majdnem ugyanennyi ukrán és több száz tatár. A kazachok saját földjükön kisebbségben voltak, és nem is akármilyen kisebbségben. Pont, hogy az iparilag fontos nagyvárosok régióiban az orosz volt a többségi közösség. Amikor a Szovjetunió szétesett, két dolog történt egyszerre. Egyrészt a piac összeomlott, a gyárak bezártak, a kolhozok szétestek, a fizetések hónapokra elmaradtak, a 90-es évek elején infláció és élelmiszerhiány sújtotta az országot. Másrészt a lakosság elkezdett elvándorolni. Oroszok milliói indultak vissza Oroszországba, részben gazdasági okokból, részben azért, mert hirtelen külföldön találták
19:59 magukat. A németek is ezrével költöztek el. Németország ekkor még befogadta a szovjet területeken élő német származásúakat. Így sok kazasztáni család összecsomagolt, és elindult egy olyan országba, ahol sokan még a nyelvet sem beszélték. A tatárok jelentős része a Krí felé ment vissza, a kazáni ukránok pedig nyilván a frissen létrejött Ukrajnába kezdtek új életet. Mindezek miattán népessége a 90-es években évről évre csökkent. 1993-ban még 17 millióan voltak, egy évtizeddel később már alig 15 millióan. Az ország, ahol mindez eleve hatalmas területen oszlik el, hirtelen még üresebb lett. A kazahok viszont maradtak, sőt egyre többen lettek. A 90-es évek gazdasági nehézségei ellenére a Kazak közösségekben magasabb maradt a születésszám, mint a többi etnikumban. A
20:44 kormány pedig tudatos politikát indított. Olyan embereket hívtak vissza, akiknek a családját egykor Sztálin vagy a cári rendszer üldözése sodorta el Mongóliáig, Kínáig vagy Üzbegisztánig. Az Oralman program segítségével több száz kazak tért vissza az országába. A helyzet azonban továbbra is törékeny volt. Egy gazdaság nélküli óriás született meg. Senki sem tudta, hogy miből fog élni Kaztán. Az olajipar ugye jelen volt a Szovjetában is, de a szektor technológiailag elavult volt. A termelés korlátozott, a piacok pedig szétesőben. Aztán egyszer csak történt valami, ami mindent megváltoztatott. A 2000-es évek elején a kazaztáni Kaszpienger alatti lelőhelyeken olyan olajkészleteket találtak, amik nagyságrendekkel felülmúlták a korábbi becsléseket. A Kasagan Mező, a világ egyik legnagyobb új olajlelőhelye hirtelen dollár 10 milliárdok értékét
21:31 jelentette. Külföldi cégek, amerikai, orosz és kínai óriások érkeztek. és elkezdődött a modern Kazachsztán építése. Az ország GDP-je meg háromszorozódott. Almaty és Aztana futurisztikus városokká váltak, amik már nem hasonlítanak a korábbi szovjet iparvárosokhoz. A Kazakcsaládok helyzete stabilizálódott, a fizetések nőttek, a születési ráta is helyreállt. A 90-es évek sötét demográfiai gödre után a 2000-es évekre Kazasztán ismét növekedni kezdett, sőt a világ egyik legfiatalabb népességű országává vált. De a fejlődés nem jelentett teljes megnyugvást. A kérdés ugyanaz maradt, mint a függetlenség első napján. Hogyan lehet egy ekkora országot úgy stabilizálni, hogy tőle északra ott van Oroszország, benne pedig még mindig több millió orosz lakos él? Kazachstán gyorsan fejlődött,
22:16 de a geopolitikai helyzetét beárnyékolja egy fenyegetés. Kazachzánban ma körülbelül 3 millió óra szél, kevesebb, mint a szovjet időkben, de még mindig elég ahhoz, hogy Moszkva érdeklődéssel figyelje. Ez nem megnyugtató egy olyan korszakban, amikor Putyin már bebizonyította, hogy az orosz kisebbség védelme nem puszt a diplomáciai kifejezés, hanem egy hadművelet kezdete is lehet. Ez volt a narratíva a Krímen, ez volt Donyckben és Luhanskban. És ez egy olyan mondat, amelyet Kazachsztánban mindenki nagyon jól ért. Nem segített, amikor Putyin 2014-ben alig pár hónappal a krími annzió után odaszúrt egy mondatot: "A kazakoknak soha nem volt államiságuk. Ez a mondat a térségben nem egy elméleti sértés, hanem konkrét fenyegetés volt. A volt orosz elnök Medvegyev később még tovább ment, amikor egy posztban mesterséges államnak
23:01 nevezte Kazachszánt, a határokat pedig átmeneti konstrukciónak." A bejegyzést törölték, ő pedig azt mondta, hogy feltörték a fiókját, de az üzenet nagyon is világos volt. Kazasztán pontosan tudja, hogy Oroszország felé túl közel kerülni veszélyes, de közben túl messzire távolodni is. A Kazaholaj 80%-a ma is orosz területeken átjut ki a világpiacra. A Moszkva elzárja a csapot, a Kazakgazdaság térdre esik. Ha Kazachsztán a nyugathoz húz, akkor az északi megyék hirtelen biztonsági kockázattá válhatnak, épp úgy, mint Ukrajnában. Ez a dilemmája egy kontinensnyi országnak, ami a 20. században négy demográfiai katasztrófát élt át, valahogy mégis életben maradt. A kazasz cyeppe ma is üresnek tűnik, mert 100 évig mindent megtettek azért, hogy az legyen. De az, hogy a jövőben mennyire marad üres, vagy mennyire lesz
23:48 békés és virágzó, az most már részben az orosz-ukrán háború eredményén is múlik. Remélik, nem ők lesznek a következő célpont. Érdekes módon ez az egész történet kísértetésen emlékeztet arra, amit láttunk Kína kamu párizsánál is. Egy társadalmi kísérlet, egy elbukott projekt, ami évekig üresen állt, aztán lassan mégis benépesült. Ha érdekel ennek a nagyon furcsa városnak a története, kattints a képernyőn látható videóra. Örülünk, hogy itt voltál, és köszönjük a támogatást minden csatornatagnak. y
