0:00 nagyon nagyot nőtt az emberek politikai érdeklődése a négy évvel ezelőtihez képest, aminek csak azért van nagy jelentősége, mert minél jobban érdekel valakit a politika, annál inkább az ellenzékre szavaz. Ez is egy nagyon erős statisztikai összefüggés, és és nagyon megnőtt az emberek politikai érdeklődése. Sokkal többet beszélnek az emberek politikáról, többet olvasnak, többet hallanak, mint négy évvel ezelőtt. A gazdasági adatok is mások. Tehát nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire nagy gödörből próbál kijönni a Fidesz, és mennyire nagy bravúr lesz a Fidesztől, ha ebből a helyzetből is meg tudja nyerni a választást, amit természetesen nem kizár, de azért azért remélem az adatok azt jól szemléltetik, hogy hogy mennyire mennyire más most a szituáció, mint mint négy évvel ezelőtt.
0:46 >> Nagy szeretettel köszöntök mindenkit a Telex választási műsorát látjátok. A mai adásban azt fogjuk megvizsgálni, hogy a választás előtti osztogatásokkal kiket céloznak a kormánypártok, illetve hogy milyen eredményeket remélhetnek ezektől az intézkedésektől. A műsorban a vendégeink Róna Dániel 21 kutatóközpont igazgatója, valamint Bódi Mátyás a választási földrajszakértője. Sziasztok! Köszöntelek titeket a stúdióban. >> Köszönjük a meghívást. >> Köszönjük a meghívást. Mielőtt belemennénk a részleteibe a különböző osztogatásoknak illetve intézkedéseknek, egy nemzetközi kitekintéssel kezdeném a beszélgetést, hogy hát Magyarországon gyakorlatilag teljesen természetesnek vesszük azt, hogy választások előtt a hatalom lévő politikai erők azok olyan intézkedéseket hoznak a központi költségvetésbe, amivel a saját újraválasztásuknak nem tudom
1:33 ágyaznak meg, illetve ezt támogatják, hogy ez a gyakorlat egyébként mondjuk a nyugati világban mennyire tekinthető bevenek általán osnak szerintem az nem is csak a nyugati, hanem ugye demokratikus országokra mondanám, ami viszont a demokratikus országokban nem jellemző, hogy állami erőforrásokat pártcélú kampányokra használnak. Tehát az, hogy állami erőforrásból, költségvetésből bizonyos társadalmi csoportok több pénzt kapnak a választás előtti néhány hónapban, mint előtte korábban, az az szerintem teljesen általos. Amerikában ugye rengeteg közelménykutatás készül, és mindig nézik a görbéket, hogy az elnököknek a támogatottsága milyen. És hát alapvetően ott is ilyen u alakú görbe szokott lenni, hogy megválasztása után
2:19 viszonylag magasról indul, aztán ahogy jön a ciklus közepe, úgy egy picit lemegy, és a ciklus vége fele megy föl, és nyilván nem utolsó sorban a gazdasági élénk kitő intézkedések hatására, de az, hogy a a kampányt is közpénzből finanszírozzák, azért az nem megengedett demokratikus országban. Magyarországon meg nemhogy megengedett, hanem világrekord összegek mennek erre. Pont emiatt van az, hogy Amerikában ugye a félős választásokat el is veszíti mindig a hatalmon lévő politikai oldal, mert ugye így a ciklusfelezőnél van az, hogy egyfajta kisebb ilyen hullámvölgyben, vagy kisebb nagyobb hullámvölgyben van a ugye a kormányzó pártnak a népszerűsége, és akkor ezek miatt ugye később pedig ugye a gazdasági kitőintézkedések miatt ugye feljebb tud menni a népszerűsége. Azt akartam még elmondani ennek kapcsán, hogy ugye igen, tehát a legjobb különbség az szerintem egy egy hát egy
3:05 normális demokrácia Magyarország között, hogy ugye Magyarországon elképesztő mennyiségű kormányzati pénzt lehet elkölteni lényegében a a kormányzat támogatására. Tehát, hogy azok a kék plakátok, amelyek kint vannak, és ugye arról arról értesítik a magyar nyilvánosságot, hogy milyen újabb és újabb ugye különböző anyagi transzverrek fognak megvalósulni hamarosan, majd valósultak már meg. Ezek nem a Fidesz logó alatt futnak, hanem készült Magyarország formája támogatásából, tehát a adófizetők pénzéből. Tehától kezdve nyilván ez egy elég komoly versenyhátrány is ugye a mindenkori ellenzék számára, illetve annyi, hogy nem csak demokráciákban alkalmazzák ezt. Hát ugye az egyik legnagyobb, legjelentősebb általános központi béremel is 1957-ben hajtotta végre a a magyar kormány jellemzően amúgy
3:51 hitelből. Tehát ha azt vesszük, akkor nincs új a nap alatt. arra, hogy milyen választást került a gazdasági hangulat, van egy hát tulajdonképpen egy ilyen és hogy ez hogyan korrelál a a pártoknak az újraválasztásával vagy választási esélyekkel. Ez ide ilyen varázsképletnek tekinthető, hogy van a van a fogyasztói bizalmi index, amit a GKI készít el, és hát több ábrával is készültetek erre a műsorra, hogy egyáltalán ez a korreláció az mennyire tekinthető általánosnak, tényleg minden esetben, mert ugye az szokott lenni a mondás, hogyha jó a fogyasztani bizalmi index, vagy jól áll az adott ciklusban, vagy a vége felé, akkor jók az esélyi az adott pártnak az újraztása, ez mennyire felel meg a valóságnak? Ugye érdekes, hogy a GKI lényegében már hát a rendszerváltás idejétől kezdve is ugye
4:37 méri ezeket a különböző fogyasztói bizalmi számokat. Ugye mostani radások arról szóltak, hogy hogy valóban valamelyest ugye alacsony bázisról indulva növekszik a a fogyasztói bizalom ugye az országban. Csak ugye azt nem teszik hozzá, hogy mihez képest, tehát hogyan néznek ki azok a trendvonalak, amelyekről ugye elindul ez a ez a ez a bizonyos fat. És ugye ennek kapcsán csináltunk ugye egy ábrát, ami ami pont az látszik, hogy ugye a mostani 2026-os számokat raktam fel most három választási évet megelőző ugye időszakra. Ugye szagadzott vonaljal jeleztem ugye az év végét. Azért fontos, mert három olyan választást választottam most ki ezen az ábrán, ahol ugye ahogy a kormányváltás történt. Ugye ilyen volt a 2002-es, 98-ös és 2010-es választás. Ugye a 94-es választás azt most nem nem raktam fel
5:23 erre az ábrára. Az látszik, hogy lényegében mindegyik ilyen választásmegelőző időszakban elég komolyan emelkedett a a fogyasztói bizalmi index, és ennek ellenére váltották le ezeket a kormányokat. Igazából a 2002-es választás kapcsán szokott úgy a pénzügy jellemzői szakma vélekedni, az tényleg egy ilyen outlier volt abból a szempontból, hogy egy kivétel, tehát hogy ott tényleg már a pozitív tartományban tudott emelkedni a legvégén a a fogyasztói bizalmi index, illetve csó más gazdasági mutató is egyébként. És ennek ellenére a piaci vállalkozásoknak nem megfelelően amúgy megbukott a az akkori ugye Orbán kormány. De ez abból a szempontból egy inté amúgy a mostani Orbánrezsim számára, hogy önmagában az, hogy a fogyasztói bizalmi index amúgy emelkedik, az még önmagában semmit nem jelent. arra vonatkozólag, hogy ők most milyen újraváltoztási eségekkel vágnak neki a a soron következő választásak.
6:09 Hozzá kell tenni azt, hogy teljesen más volt azért a magyar nyilvánosság szerkezete, a pártszerkezet, a választási törvénye ezekben a választásokban, mint am mint a mint amilyennel most majd szembesülni fogunk ugye pár hónap múlva. És ugye van egy másik ábúra is egyébként, ahol meg ugye azt vizsgáltátok meg, hogy a hogy amikor viszont nem történt kormányváltás, akkor hogyan alakult ez az index, hogy ez miért tanúságos a kettőt egymás tenni? >> Talán talán ez egy még tanulságosabb ábra, ugye, hogy ugye azokat a választásoknak a megelőző hónapoknak a fogyasztói bizalmi indexének az alakulását látjuk ezen a ezen a görbén, ahol viszont ugye nem történt ugye kormányváltás. Ugye miért érdekes ez? Mert ugye mondom még egyszer, be lehet arról számolni, hogy valóban valamelyest emelkedett a fogyasztói bizalom Magyarországon az elmúlt hónapokban a különböző intézkedésnek követ
6:55 köszönhetően, de jelentősen jelentősen gyengébb még mai napig is ez a fogyasztói bizalom, mint azokban az években, ahol amúgy újra választották a hát ugye jellemzően Orbán kormányokat, most évből 2006-os van egy kivétel. Ugye a 2018-as az egy tényleg egy fantasztikus év volt ugye ellentétben a ugye az idejével, amiről ugye azt azt mondták, hogy majd az lesz, de hogy ott tényleg nagyon pozitív volt a az országnak a az ország lakóinak a gazdasági percepciója. Egy tényleg szinte soha nem látott gazdasági konjuktira előzte meg évekre visszameneg ugye azt a választási időszakot. Ott talán kevésbé volt mondjuk az az egy meglepő fejlemény gazdasági értelemben, hogy nem sikerült ugye leváltani a jelenlegi vagy akkori regnáló hatalmat. Tehát ugye ez a mostani szám azért azért nagyon tanulságos, mert az látszik az ábá, hogy a 2026-os fogyasztói bizalmi
7:41 index hát jelentősen elmarad az összes többi olyan választási évet megelőző időszaknak a fogyasztói bizalmi indexétől, ahol viszont a kormány ugye hatalmon tudott maradni. Én talán a 2022-est tartom egy kivételesnek. Ugye ott a háború kitörése miatt a február értékek hirtelen radikálisan lecsökken, de ennek inkább volt egy olyan egy olyan oka, hogy ugye az emberek ugye a háború a szomszédos országban zajló hirtelen ugye kirobbanó háború miatt elkezdték a alapvetően a saját gazdasági jövőképüket sokkal negatívabban szemlélni. De akkor, hogyha mondjuk jól látom ezen az ábrán, ugye a zöld szín, ami a 222-es, ugye a fehér pedig a a 26-os, hogy hogy alapvetően a 22, tehát még a háború előtti időszakhoz képest is most lényegesen alacsonyabb, vagy hát alacsonyabb szinten áll pillantilag a a
8:27 bizalminkat. Az látszik, hogy nagyjából egy ilyen egy ilyen 10-15% ponttal gyengébb a jelenlegi fogyasztói bizalmi index ma Magyarországon, mint a a mondjuk a 2022-es időszakban volt, de amitől tehát tényleg nagyon jelentősen elmarad akár tényleg egy több 10% pontos értékben, hogy ez a 2018-as fogyasztói bizalmi indexnek ugye a az értéke. Hát talán m a 2014-eshez hasonlít valamennyire, ahol ugye a Fidesz légében azt mondja, hy%-os eredményt tudott ugye végül ugye elérni. Tehát önmagában az, hogy most emelkedik ez az érték, az még nem sokat mond el arról, hogy most milyen esélyekkel vág neki ugye a Fidesznek a választásak. Mondom, ig az látszik, hogy a amikor a Fidesz újrázni tudott, azokban az években sokkal jelentősebb,
9:12 sokkal jobb értékeket tudott a a GKI mérni a fogyasztói bizalom alakulása szempontjából, mint ameket most mért ezekben a hónapokban. >> Én is ezt akartam mondani, hogy a 14-eshez hasonlítottam én is, mert arra tart leginkább, vagy azzal mutat párhuzamosságokat. És 14-ben ugyan a kormány kétharmados fölénnyel megnyerte a választást, de igazából 43-44%-ot kapott belöldön, ami most ebben a pártrendszerben valószínűleg választási vereséget hozna a Fidesznek. Ugyanaz a támogatottság, ami 14-ben volt, de egyelőre alatta van. Mi is gondolkodtunk ezen, és ha csak a fogyasztói bizalmi index alapján kellene előrejelezni kormánypárt támogatottságát, nem lennének közvéleménykutatások, semmi, akkor akkor 40% körüli lenne.
9:59 Tehát az a fogyasztói bizalmi indexszint, ahol most van, az egy 40% körüli kormánypárti támogatottságot tesz valószínűvé az elmúlt választások alapján. Nyilván ez egy becslés, meg eltérnek különböző választások, meg 1000 más dologtól is függ. De hogy én is azt akarom aláhúzni, amit a Matyi is mondott, hogy hogy az, ahol most van, az ugyan javuló tendencia, de még mindig kevés, még mindig túl negatív a a lakosságnak a a gazdasági várakozása ahhoz, hogy a a kormány sikert érjen el. >> Ugye a fogyasztói bizalom az egy dolog, de mellette ugye vannak még más gazdasági tényezők. Egyrészt ugye elszokás mondani azt, hogy növekedés az gyakorlatilag nem nagyon volt ebben a ebben a kormányzati ciklusban. Mellette viszont ugye van egy komoly reálbér
10:44 növekedés, ami ami gyakorlatilag konstans, hogy ott mennyire lehet mondjuk ilyen korrelációt megfigyelni akár a választási esélyek és a reál bér tekintetében. >> Itt összehasonlítottam a 21-22-es kampánynak a helyzetét a a akkori gazdasági mutatókkal, a mostaniakat, ami ugye a 25-26-os kampány. Ö és azt látni, hogy most gyakorlatilag minden szempontból sokkal negatívabb a gazdasági helyzet, mint ami akkor volt. Azért nagyon adekvát ez a satat. Ugye egyrészt vannak politikai utalások is. Orbán is mondta, hogy már korábban is álltunk rosszul, és pont a 21-22-es kampányra gondolt. Meg ez egy gyakori érvelés, hogy igazából 21-22-es kampányban is eleinte rosszul állt a Fidesz, de aztán feljött a kampány során, és végül nagy fölénnyel
11:29 megnyert, és akkor lehet, hogy most is ez lesz. És azt akarom mutatni, hogy hogy mennyire más. Tehát kezdjük ott, hogy valóban akkor is volt egy nagy léptékű jóléti jövedelemkiáramlás, meg most is, de akkor nagyobb volt. Tehát akkor ez majdnem a GDP 3%-a volt, most meg a GDP-nek nagyjából 2%- és egyébként a GDP alig nőtt, az árak viszont jelentősen, tehát hogyha ugyanakkora lenne, valójában, akkor is a 21-22-es lenne reáltéken sokkal magasabb. majd ez erről gondolom beszéljünk részletesen, hogy a a különböző intézkedések kinek kedveznek, úgyhogy most erről nem is szólnék, de inkább az, ami ami itt van, hogy hány kiló kenyeret lehet venni a mediánjövedelemből. Erről mi írtunk egy tanulmányt, és ez ez ha ez indikátor, akkor ez valamennyire a sajátunkénak
12:16 tekintjük, és azt lehet látni, hogy több mint 600 kg kenyeret lehetett venni a medián jövedelemből az előző kampányban, most meg csak alig több mint 400-at. Ugye ez azt jelenti a medián jövedelem, hogy az a jövedelem, aminél a fele többet keres, a fele kevesebbet keres. Tehát pont a középen álló jövedelem úgymond. Ez szerintem jobb, mint az átlag, mert az átlagot felhúzzák a nagyon magas jövedelműek. És és hát gyakorlatilag kétharmadan annyi kenyeret lehet venni a jövedelemből. Tehát ugyan nőttek a reálbérek 15%-kal az egész ciklusban a G7 számításai szerint, ami akár jól is hangozhat, de ugye a reálbér az az infláció alapján számolódik, és nagyon más az infláció, meg az élelmiszerinfláció, és nyilván az élelmiszerinfláció jobban érinti az embereket. Szóval ez a 15% mégse olyan
13:03 jó eredmény. Egyébként majdnem duplája volt az előző ciklusban, tehát a 2022 előtti ciklusban, úgyhogy ez is, ez is egy negatívab. Tehát látjuk, hogy a GDP növekedés az égés föld. >> Tehát akkor csak egy ilyen tisztázó kérdés, hogyha mondjuk a Fidesz kampány csapatában lennék, akkor lehetne azt mondani, hogy ugyan nőttek a reál bérák, de rosszabbul élünk, mint négy éve. Vagy ezt így a kenyér ár alapján >> Igen, a kenyérár alapján mindenképp rosszabbul, a élelmiszerálak alapján rosszabbul élünk. Azt mindenképp tudjuk mondani, hogy kevésbé javult az életszínvonalunk, mint az előző ciklusba. Tehát a 2018 és 22-es ciklusban, annak ellenére, hogy volt covid és voltak problémák bőven akkor is, sokkal nagyobb
13:48 életszínvonal javulás történt még most a 22-26-os ciklusban csak egészen minimális történt, ha a átlagbéreket nézzük de ha fogyasztói bizalmi indexet nézzük, akkor megint azt látjuk, amit a Matyi ábrája is mutatott, hogy rosszabb a helyzet, mint négy éve. Szóval, szóval összességében szerintem most függetlenül a közménykutatásoktól, ha csak azt gondolnánk, hogy oké, akkor csak a gazdasági adatokat nézzük, és tegyük f, hogy nem is lehet közleménykutatást folytatni, csak a gazdasági adatok alapján próbáljuk megmondani, hogy milyen népszerű lesz a Fidesz, vagy milyen népszerű lehet most. Hát akkor ez alapján azt kéne mondani, hogy a 40% körüli, ha a átlagbéremelkedést nézzük, akkor ott 43. De ugye azt előbb
14:34 mondtam, hogy azért nagyon csalóka, mert ugyanez nettó átlagbérem emelkedés és reálbérről van szó, de mondom még egyszer, nem az élelmiszerinflációhoz igazítják, hanem az a az általános inflációt. Szóval inkább az a 40% az, ami ami reális. Tehát a gazdasági helyzet alapján 40% körüli támogatottsággal támogatottsággal kellene, hogy rendelkezzen a Fidesz. egyébként megjegyzem, a mi legutóbbi mérésünkben 38% volt. Szóval ettől ettől nem állt messze. Tehát tehát minden minden mutató azt azt mutatja, hogy hogy sokkal kedvezőtlenebb a helyzet a széljárás csak gazdasági értelemben, mint mint volt négy éve. Úgyhogy úgyhogy már csak emiatt se gondolom, hogy ennek a kampánynak ugyanolyan dinamikája lenne, mint az előzőnek.
15:20 >> Hát és kommunikációban nem is az a dinamikája. Tehát a Fidesz erre reagál is, mert azért ha a abból indulunk ki, amiket mondjuk Lázár János szokott mondani, hogy ez egy félkész ország, vagy hogy szokott tenni erősebbeket is, hogy tehát hogy szarból nem lehet várat építeni, látszik az, hogy ez nagyon dökeresen eltér attól, ha most valaki felüti az arkánumot és beleolvassa a 2021 decemberi cikkekbe, vagy csak felüti az internet és megnézi azt, hogy milyen milyen reklámok futottak mondjuk a Fidesz lugója alatt, ami alapvetően ez a piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra, tehát egy ilyen vég végtelenül pozitív ilyen gazdaságis vungot adott a a kampánynak. Egy ilyen nagyon ilyen alapvetően ilyen pozitív töltetű, pozitív tónusú üzenetekel operáló kampánya volt a Fidesznek. Most meg ugye hát nem ezt látjuk, hanem sokkal inkább egy ilyen egy ilyen egzisztenciális
16:07 riogatás, egyfajta ilyen lehet, hogy rossz, de lehet lesz ez még rosszabb is ennél típusú kampányfut, ami nekem csak kicsit az azért eszem, hogy nem tudom, hogy vidéki öreg bácsik mondják azt, hogy hogy a fiatal koromban azért ittam, hogy jó kedvem legyen most csak azért, hogy ne legyen szar. Tehát, hogy kicsit olyan erre emlékeztet ugye ez a ez a fajta ez a fajta kommunikáció, tehát hogy a az látszik, hogy most sokkal inkább ők is érzékelik azért ezeket a teljesen megvácszolt gazdasági viszony és és ehhez próbálják igazítani szerintem a saját mó kommunikációját is, mert az ők is érzékelik, hogy azért a a választók is teljesen másképp élik meg a hétköznapokat, mint mondjuk négy évvel korábban. Hát ehhez képest izgalmas, hogy egy éve ilyenkor még a fantasztikus évről és repülő rajtról volt szó, és most már ezt a típusú nem tudom ilyen keretezést azt eléggé elengedték a kormánypártok. Na de hogy érzékelve ezt
16:53 a helyzetet menjünk bele a a konkrét intézkedésekbe, hogy hogy szeretnének valószínűleg jobb gazdasági hangulatot elérni a társadalomban. És ugye az egyik nagyon sokakat érintő intézkedésc csomag az az idősekre vonatkozik. Ugye egyrészt lesz egyszer nyugdíjkiegészítés, illetve nyugdíjas utalvány is, de mellette hát ugye a 11. havi nyugdíjat is eldöntötte a kormányzat, hogy hogy bevezeti. Ezt több részletben fogják megkapni a az idős korú honfitársaink. Az első az, hogyhogy nem februárban érkezik majd a választások előtt. Hány embert érint ez? Meg lehet ezt ezt ilyen viszonylag ilyen ilyen jól becsülni, illetve hogy hát az idős korúaknál mennyire, hogy mondjam, vannak bebetonozva a politikai erőviszonyok, vagy mi az, amit várhat ettől mondjuk akár a kormányzat?
17:39 >> Nagyjából két, fél millió, picit kevesebb mint 2sés fél millió nyugdíjas állampolgár van Magyarországon, tehát elvileg őket érinti. valóban a a nyugdíjasokról nem sose feledkezik meg egyik kormány se, de a a jelgi most több intézkedést is hozott. Azért csak, hogy a nagyságrendeket érzékeltessük. Most itt a nyugdíjkiegészítés, nyugdíjas utalvány, illetve 11. havi nyugdíj, ezek a táblázat közepén láthatóak. Azért ezek 100000 Ft alatti intézkedések a már, hogyha egy főre lebontjuk, hogy egy ember mennyit kap, tehát hogy a 14. havi nyugdíj az ilyen 70-80000 Ft környéki összegről beszélünk átlagosan. Nyilván biztos lesz, aki többet kap, mint kevesebbet, de hogy hogy azért, hogyha
18:25 ezt a hármat összeadjuk, és ugye ez a három van a 2400000 nyugdíjasnak, akkor ez még együtt is talán 200000 Ft körüli átlagos, ami persze lehet mondani, hogy ez egy ez egy nagy összeg és ez kétségtelen, de hogy ö a előző kampányban ennél ennél jóval nagyobb volt az osztogatás, akkor volt egy olyan intézkedés, hogy a teljes évi személyi jövedelmadót visszakapták a gyerekesek, még az is, akinek egy gyereke van, és az milliós nagyságrend volt. Tehát az az könsen a magas jövedelműeknél volt, hogy a családi ö pénztárca több mint 1 millió Fttal lett gazdagabb a kampány alatt így egyik pillanatról a másikra. Tehát, hogy az ez egy elképesztően nagy osztogatás volt magyar történelmi léptékkel mérve.
19:11 Most azért itt erre nincsen kerete a kormánynak. Nyilván ez fontos a nyugdíjasoknak, és a kérdésednek arra a részére is szólok, hogy hogy ez vajon mennyit segít a kormányon politikai értelemben, mennyi nyugdídjas fog emiatt rászavazni. Ugye itt azért azzal a nehézséggel kénytelen szembenézni a kormány, hogy vagy hát végülis nem nehé, vagy ne egyrészről nehézség, de másrészről persze jó hír is a kormány számára, hogy már eleve népszerű a nyugdíjasó között. Tehát a mi adataink azt mutatják, hogy ha összevonjuk több vizsgálatot is, akkor nagyjából kétszer olyan, de akár két és félszer olyan népszerű a a kormány a nyugdíjasok között, mint a Tisza. És ezzel együtt van nagy többségben a Tisza a teljes népességben. Tehát a 65 alattiak körében annyira rosszul áll, hogy na most ezt a fölényt följebb
19:57 tornászni, hogy ne két és félszer, hanem háromszor vagy négyszer annyira legyen népszerű, azért az már nagyon nehéz. Tehát, hogy azért a nyugdíjasok között is vannak diplomások, nagyvárosiak, olyanok, akik rendszeresen tájékozódnak internetről, akiket azért nagyon nehéz lesz a kormánynak meggyőzni. És még egyszer mondom, nagyon sok szegény nyugdíjas van, akiknek ez nagyon sokat jelent ez a kis összeg is, de hogy összességében, ha azt nézzük, hogy mennyivel emelkedtek az árak, és hogy most egy picit kapnak a ciklus végén, de hogy közben meg előtte meg sokkal kevesebbet tudtak venni a a fizetésükből, akkor azért azt látjuk, hogy a nyugdíjas életszínvonal az nem emelkedett ebben a ciklusban. míg míg a korábbi ciklusokban azért jobb volt a helyzet. Szóval ha most csak a a
20:42 most még bele se megyek a többibbe csak a nyugdíjasoknál, akkor ugye ez a két nehézség van a kormány szempontjából. Egyik, hogy nem tudott nagyon sokat adni a nyugdíjasoknak. Noha azért a 13. havi nyugdíjat jegyezzük meg, ami nem újdonság, de azért azért az is érkezik majd februárban, tehát az ugye egy teljes havi de tehát ez egyik az, hogy nem tudott nagyon sokat adni, nem is keveset, jelentős összeg, amit adott, de nem nagyon sok a korábbi évekhez képest. A másik meg, hogy olyanoknak adott, akik már eddig is nagy arányban fideszesek voltak, és itt már nagyon nehéz még feljebb tornázni azt az amúgy is nagyon magas támogatottsági arányt. >> Hát talán a 22-es kampánynak volt egy emlékezetes jelenet, amikor ugye pontán a Wölner Pál társaságában megígérte Orbán, hogy akkor Sanyi bácsi egy 700-est fog kapni. Tehát hogy hogy akkor is elég eléggé élénken ugye használta
21:29 ezt a ezt a kampánymódszert a a Fidesz. Hát igen, egyszer én is kiszámoltam, hogy valóban a Fidesznek a 65 év fölötti generációban kétszer annyi választója van, mint a 40 év alattiak között. Úgyhogy amúgy több 40 év alatti választó van Magyarországon, mint 65 év fölötti. Tehát ez eléggé hát, hogy is mondom, ilyen szintű generációs szemenálás. Nem tudom, volt-e már Magyarországon azért a a politikában. És éppen azért tényleg elgondolkodható azt, hogy hogy miért a nyugdíjasok is. Így így nyilván szerintem inkább egy ilyen rizikó minimalizálás is lehet, hogy nehogy véletlenülők esetleg a tábortól eltávolodjanak. Főleg azért, mert a nyugdíjasok sokkal erősebben ki vannak téve akár az inflációs környezetnek. Ugye szokták is mondani, hogy az infláció ugye a szegények, a szegényebbek adója. Tehát, hogy itt leginkább szerintem próbálja ezt a tábort, amennyire lehet ugye körül körülrakni ugye egy kerítéssel.
22:16 Képzeletben ugye az orbáni hatalom. Hát ugye nekem egyszer ugye a spanyol kampányszakember mondta azt, hogy két olyan társadalmi réteg van Spanyolszágban is, aki szerintem nem szabad semmilyen szinten megsérteni. Nyilván semmilyen társal rétegget nem érdemes megsérteni. Rájuk tényleg különösen vigyázni kell. P Spanyol egyik a nyugdíjasok, másik a a kutyások. Tehát hogy mert olyan sokan vannak és olyan érdekérsítő képességgel rendelkeznek, hogy őket aztán tényleg a mint hímesters úgy kell rájuk vigyázni. És hát ugye itt is az látszik, amit én még be akartam még hozz. Nyilván az a földrajzi szempont ugye a nyugdíjasok szempontjából ugye én is egy ábrát sőt hát több állat is arról elkészítettem hogy hogy hol vannak a a nyugdíjasók azt érdemes hozzátenni hogy van egy ilyen közkető tévedés hogy a hogy a kis településeken sokkal több az idős mint a
23:01 nagyvárosban, ami egyszerűen nem igaz. Tehát egy nagyon picivel tényleg vidéken, kis településen több több idős lakik, de nem számot tevően. Viszont van ennek van ennek földrajzi dimenzió és csináltam egy olyan térképet, amin azt mutattam, hogy a hugye Magyarország településein ugye a a választókró népességén belül hány százalé ugye a hat a nyugdíjas egészen pontosan. És az látszik, hogy ugye van aki egészen fiatalos szerkezetű rész az ország és van aki egészen elidősödött vagy elöregedő térségei vidékei hazának ebből a szempontból ugye Békés megye van egy ilyen nagyon tehát demográfiai szempontból rossz helyzetben, illetve hát ott tényleg az látszik, hogy hogy ott azért gyakor több mint minden
23:47 harmadik választó ugye nyugdíjas és ugye érintetje lesz ennek a ennek az intézkedésnek. Tehát ott akár ez egy sokkal komolyabb szempontból egy sokkal komolyabb kampánytező lehet, míg mondjuk a budapesti agglomerációban, ahol sokkal több mondjuk a fiatal, vagy akár mondjuk Szabolcsfyében, ahol ahol ugye sokkal több fiatal él, vagy akár lehetne a győri agglomerációt is mondani. Tehát ugye itt a sötét narancssága színekkel jelöltük azokat a településeket, ahol ahol jóval számosabb a a nyugdíjasok száma. És ugyanezt kiszámoltam, aztán nyilván választókerületi szinten, mert választókerületekben fog eldőlni ugye a a választás. erről is csináltam egy másik térképet, ahol nyilván ugyanez fog majd látszani, csak OLVK szintre ugye aggregálva. Van egy-két olyan választókerető tényleg tényleg jóval több, mint minden harmadik választó ugye nyugdíjas. Ezek elsősorban ugye a Békés megyei illetve érdekes mó tolna megyei
24:33 választókelt tényleg ilyen akár ilyen 35-36%-a is a választóknak ugye kedvezményezettje lesz ennek az intézkedésnek. Ugye ebből a szempontból talán mondjuk ami ami a az ellenzéki kampánys szempontjából nehézséget okozhat. Van egy olyan választó keret, am meg kéne nyerni a Tisztának ahhoz, hogy hogy a korányt alakíthasson. Ilyen például a nagykanizsai, mondjuk a Kaposvári, a Békéscsabai, ahol viszont tényleg az látszik, hogy ezek sötét narancssággá vannak jelölve, tehát ott ott tényleg nagyon sok az átban már jóval több nyugdíjas választó él. Ott ez egy nehezítő körülmény lesz majd a Tisza kampánya szempontjából és könnyű körülmény lesz a Tisza szempontjából. És ugyanezt megnéztem egy általam kiválasztott településeket a Debrecen példáján is, hogy azért egy akár egy nagyvároson belül is mennyire eltér az, hogy hogy hol laknak idős és hol laknak
25:19 fiatalabb választók, és akár a a terepmpunka során mennyire meghatározhatja azt, hogy hogy hol milyen kampányeszközökkel kell bemenni adott adott társalmi környezetbe kampányolni. Ugye Debrecent három részre osztja a választókereti szempontból. Ugye a törvény ugye a Debrecennek a van-e az egyes számú Hajdúbiharmai egyes számú választókelet, ami s a kettes is, ugye a szinttisztán debreceni részeket tartalmaz, hogy egyesben látszik az itt is, hogy minél sötétebb ugye a szín, ugye szavazóköri szinten ugye annál több a a nyugdíjas korú választó és az látszik, hogy pontosan ott egyetemtől délugy a nagyerdő környékén ott ugye rengeteg rengeteg nyugdíjas választó ért a Hajdúihar megye egyest ezt ugye mindenféleképpen meg kéne nyernie a Tiszának és ugye akit kampányolni fognak fel kell készülni arra, hogy bizony-bizony vannak olyan részek a a
26:06 ebben a választókben, ahol akár 40% fölötti nyugdíjas választóknak az aránya a városon belül, és éppen oda fog menni, nem tudom, szórólapozni, vagy csak kopogtatni, akkor fel kell arra készülnie, hogy adott esetben azok választok éppen akkor esnek át egy jelentősebb mondjuk jövedelemkiáráson, és akár ez mondjuk mondjuk hatással lehet az ő politikai politikai véleményilvánításukra. Azt talán még egyébként érdemes lehet hozzátenni, hogy mennyire tekinthető ez egy klasszikus osztogatásnak, választások előtt, vagy vagy mondhatjuk azt, hogy hát egyébként azért amilyen életszínvonalon élnek idős konfitársaink és a a amekkora a nyugdíjnak a mértéke, vagy amennyire alacsony, hogy hogy tulajdonképpen ez egy ez egy olyan szociális, hogy mondjam, juttatás, ami aminek egyébként másk is meg kellene, hogy történjen, csak most ugye a
26:52 választásokra van időzítve, ez ez csak egy kiegészítés hozzá, másrészt pedig nagyon izgalmas ez A ez a politikai ilyen zsonglörködés szó megja, hogy 14. havi nyugdíjnak mondják, amitől valamilyen extrának hangzik, de hogyha mondjuk ugyanazt mondanák, hogy ez egy ez egy nyugdíj emelés, am be van építve, akkor akkor az mondjuk mennyivel jelentene kevesebbet? Igen. Tehát a Fidesz nagyon ügyel arra, hogy úgy érezze a választó, hogy személyesen Orbán Viktortól kapja, és nem úgy, hogy jár neki. Ha lenne egy inflációkövető nyugdíj, akkor nem lenne szükség ilyen 13. havira, vagy 14. havira, mert a reáltéke nem csökkenhetne. De de akkor az olyan automatizmusnak tűnne, amiért talán kevésbé lenne hálás
27:38 a vezetés felé az átlagválasztópolgár. Ja, az is egy szómágia, hogy 14. havi nyugdíj, mert valójában itt egy hetit kap a választó, tehát ez igazából nem tudom, hanyadik heti lenne már csak, és majd be van ígérve a későbbiekre nézve még, hogy majd majd további kiegészítések érkeznek, de most amit a kampány során fog adni a kormány, a jelenlegiállás szerint, az az még csak a 14. Haviból egy heti. Szóval igen, de hogy ez ez egy visszatérő kommunikációs elem a Fidesz részről, hogy Orbán Viktor adja a nyugdíjakat, még azt is megpróbálja elhitetni, hogy hogy azok a megszűnnének radikálisan lecsökkennének, veszélybe kerülnének, nem léteznének, hogyha nem Orbán Viktornak hívnák a miniszterelnököt, miközben hát ugye tudjuk, hogy a nyugdíj
28:23 az nem így működik. Szóval igen, ez nyilván nyilván kiemelten fontos a a Fidesznek. Hát ugye 2018-as kampányban volt ez a legendás ugye a Szevasztok Röfik vagy melyik videóban volt helló helló röfik ugye a számok úgy alakulnak akkor emelek >> én tehát igen és ugye >> ez valahol azt hozzá kell tenni hogy a 13 év havi nyugdíj mint mint szó az szerintem még a szocialista kormányok alatt született meg tehát valahol a szerintem a Gyurcsány kormánynak volt egy lehet hogy még az előző nem tudom biztos biztos hogy szocialista kormánynak volt a a a szó nem tudom innovációja és ugye ezt Ugye később ugye amikor eltörölték és visszahozta ugye az Orbánkorak úgy tudták ezt úgy újra éleszteni, mint egyfajta politikai mit tudom én eszköz. Ami fontos, hogy az ilyen
29:09 Magyarországhoz hasonló politikai berendezkedési országokban nagyon fontos az, hogy a hogy a választó azt érezze, hogy a személyesen a vezető személyhez vannak kötve ezek a jóléti intézkedések. ilyen ugye Törökország kapcsán olvastam egy olyan olyan tanulmányt, hogy ott kifejezetten főleg a vidéki Törökországban, ott Anatóliában a nem is tehát most nem is az állam az, aki például különböző transzereket végrejt, hanem maga az AKP mint párt és a párpilladán keresztül történnek különböző kifizetések, tehát hogy ott ott is volt olyan választás megelőző időszak, hogy lehetett tehát pályázni kellett, de igazából elég széles volt jogosultsági kör. szinte bármelyik család jövedelmi helyzetre vagy gyerekszámoló tekintet nélkül pályázhatott erre a pénzre. Ugyanakkor például személyesen elbírálták ezeket a ezeket a pénzeket a helyi AKP irodában.
29:55 Tehát ott nyilván ez egy szélsőséges példában jóval ilyen keletiesebb módszere ennek a fajta hatalomgyakorolásra. Az látszik, hogy az nagyon fontos, hogy a vezető személyhez legyenek kötve ezek a ezek a különböző transzerek, és ne úgy mint ne úgy mint jog jelenjen meg a választók szemében. A osztogatós táblázatból egy másik kiemelt tétel a fegyverpénz, amiről hát azt írja minden szakértői becslés, hogy hogy több mint 400 milliárd Ftba 400 igen 400 milliárd Ftba fog kerülni a jövő évi költségvetésben, és hogy hát több 100z embert érint. ö hogy ki a célcsoportja ennek akár ilyen politikai értelemben ennek a ennek az intézkedésnek, illetve hogy azon belül akiket a céloz nyilván itt a a
30:42 rendvédelmi dolgozókról beszélünk, ott azon belül mit lehet tudni arról, hogy hogyan állnak mondjuk a nagypártok? >> Itt még Rétvári Bence is 80000et mondott, és én ezért tettem ebben a táblázatban 80000-es érintett kört. Úgyhogy de de nehéz pontosan megmondani. Nyilván e ez egyébként hatvi juttatást jelent. Tehát azt jelenti, hogy ezek az emberek a amennyi a fizetésük, azt még hatszor megkapják egy összegben, ami persze hatalmasnak tűnik, de nyilván arról van szó, hogy igazából alacsony a fizetésük és rászorulnak erre a a a juttatásra a rendvédelmi dolgozók. Ö igen. Szóval egyrészt nem olyan sok ember, tehát messze nem elég ahhoz, hogy önmagában megfordítsa a választást, másrészt ez oké, hogy egy kampánykiadás
31:28 és hogy ilyet négy évente kapnak, de hogy azért már így így eleve így kell, hogy kalkuláljanak, vagy ez eleve így van beépítve a a rendszerbe. És egyébként itt nagyon, tehát gyakorlatilag mindenki 65 év alatti közülük, mert ha fölötti lenne, akkor már nyugdíjas lenne. Ez egy olyan korosztá, amiben a Fidesz nagyon rosszul állt, vagy népesség nagy része 65 év alattide, hogy ez már eleve. Azon kívül jelentős részük diplomás. További jelentős részüknek legalább érettségije van. Na most hogyha megnézzük, hogy a 65 év alatti legalább érettségivel rendelkező állampolgárok körében hogy áll a Fidesz és mekkora az elutasítottság, akkor nagy. Szóval azt gondolni, hogy majd akkor ez a 80000 ember utána egy emberként a Fideszre fog szavazni annyira hálás lesz emiatt. Ez ez ez elképesztően messze áll a valóságtól. Tehát itt a ennek ennek a
32:15 tömegnek a nagyon jelentős része nem Fideszes. Anélkül, hogy kifejezetten a rendvédelmi dolgozókkal készítettünk volna interjút, ők is emberek. Pusztán attól, hogy ők ilyen szakmát űznek, nem fognak nagyon mást gondolni. Tehát itt ennek a tömegnek egy nagyon jelentős része eléggé elzárkózó a Fideszhe szembe. Biztos vannak közöttük is ingadozók, de hát akkor az már pár ezer ember. Szóval, hogyha csak így nézzük, akkor 450 milliárdos költségvetési kiadás, vagy több mint 400 milliárdos, és cserébe én pár ezer embernél többről nem tudom elképzelni, hogy átbillenteni, vagy vagy meggyőzni arról, hogy elmenjen. Átbillentést még talán még kevesebbről, de az, hogy meggyőzni arról, hogy elmenjen, amikor egyébként nem volt biztos benne, hogy elmegy, inkább ebbe ebbe érdemes gondolkodni. Tehát tehát itt ugye ez a
33:03 ez a az akadálya ennek. És mielőtt belemennénk még a a további részletekbe, a amit itt döldt betűvel jeleztem, azt hadd emeljem ki, hogy hogy az egész kampánykiadásoknak az a logikája, hogy a ennek a legnagyobb része adókedvezmény vagy extra havi juttatás, ami ugyanzt jelenti, hogy akinek ez eleve magasabb, tehát eleve több adót fizet, akkor az több adókedvezményt kap. Akinek magasabb a fizetése az, hogyha kap egy extra hatvit, akkor az utána még többet kap. És úgy általában is igaz erre a táblázatra, hogy a nagy része a felső középosztálynak kedvez, vagy akár a elitnek, a felsőbb felsőbb osztályoknak. És ez így volt a 21-22-es kampányban is, amikor a Sziát lehetett visszaigényelni.
33:49 És ez azért nagyon érdekes, mert ez a csoport nagyon ellenzéki, és egy nagyon paradox helyzet van, és én ilyet még nem láttam más országokban, gyakorlatilag pont fordított a főszabályként, nyilván kivételektől eltekintve, főszabályként pont fordított a helyzet. Minél vagyonosabb valaki, minél nagyobb a jövedelme, annál inkább célcsoportja a kormányzati jóléti intézkedéseknek, és ennek annál kevésbé szavaz a Fideszre. Ugyanakkor minél szegényebb valaki, minél kevesebbet kap ezekből az intézkedésekből, annál nagyobb arányba szavaz a Fideszre. Tehát a jövedelmi vagyoni helyzet és a Fideszre szavazás között egy fordított arányosság van, és a legszegényebbek szavaznak a legnőbb arányba, a leggazdagabbak meg a legkisebb arányba. Ez lehet, hogy kicsit intuícióellenes,
34:36 mert a leggazdagabbak alatt az emberek mészáros lőrincre gondolnak, de ő egy egy szavazati jog, ő egy állampolgár. És hogyha a leggazdagabbak alatt akárcsak a 1%-ot nézzük, akkor ugye az már 80000 ember körülbelül, hogyha a választásra jogosultak 1%-át nézzük, már már az is messze több annál, mintogy csak a Nerelitről lenne szó. Tehát alapvetően megállja a helyét, amit mondtam, hogy minél gazdagabb valaki, annál kevésbé szavaz a Fideszre, és mégis annál több juttatás jelenik meg a pénztárcába. Tehát azért ez ezért is vagyok szkeptikus, amikor például Tölgyesi Péter azt mondja, hogy itt jönni fog a pénzeső, és majd emberek sora lesz hirtelen fideszes. Nyilván lesz olyan, aki az lesz, és lesz olyan,
35:21 aki pénzesülőnek éli meg, de alapvetően az egyik korlátja ennek az, hogy akik a legtöbbet kapják, azoknak a embereknek a nagy többsége nagyon rossz véleménnyel van a Fideszről. Tehát nagyon röviden azt mondják, hogy köszi, de nem szavazok rád. De és olyan hatást nem remélhet a kormány. Tehát feltételezem, hogy ennek a tudásnak azért ők is a birtokában vannak, hogy kiknek kedveznek ezek a ezek a juttatások, hogy hogy legalább akkor ne menjen el szavazni a Tiszára. >> Hát egyébként ha ezek az emberek nem a Tiszára szavaznának, akkor inkább az MKKP-ra, a DK-ra vagy a nem tudom a bármelyik pártra, csak nem a Fideszre. Tehát, hogy hogy azt azt, hogy a diplomás emberek jó része ne menjen el szavazni, amikor eleve 70% fölötti részvétel várható, de a diplomások körében mindig magasabb az átlagnál a
36:06 részvétel. Tehát valószínűleg a diplomások körében már 85% körüli részvétel lesz, vagy akár még magasabb. Ezt nagyon nehéz lesz elérni a kormánynak, hogy a kérdésed van azk, hogy hogy miért csinálják így. Ugye egyrészt ezt megfigyelte, hogy a kormánynak ez egy társadalompolitikája, hogy nem direkt juttatásokat akar adni, hanem inkább adókedvezményeket. Ö, tehát nagyon nagyon sok minden adókedvezményből érhető el, és aki ugye nem fizet adót, akkor úgy innentől kezdve ki is esett a ebből a körből. A másik még cinikusabb válaszom, hogy úgy érzik, hogy a szegények szavazata így is megvan, hogy ilyen keveset adnak. Nem kell nem kell többet adni ahhoz, hogy ahhoz, hogy meglegyen. Ö a nemrég a tiszta hajléktalanoknak osztott ételt, és lehetett látni ilyen riportokat, és e nagy többségük, nyilván nem tudom, hogy
36:53 az összes, de a nyilatkozók nagy többsége fideszes volt, pedig egyébként a népszava szólaltatta meg őket a Tisza ételosztásán. Tehát ha ha valamilyen nyomás lett volna rajtuk, akkor inkább az, hogy azt mondják, hogy Tisza, de nem a nagy többség mondta, hogy a kormányra szavazna. És és én azt látom, hogy hogy ezeknek az embereknek a nagy többsége változatlan a Fideszre fog szavazni, annakre, hogy a igazi jóléti transzerekből kimaradna. És ezért kicsi a motiváció arra a kormány számára, hogy még hogy még többet, hogy egyáltalán, hogy többet adjon ezeknek a a választóknak, mert mert amúgy is megvan a szavazat. Szóval ez egy ilyen egy nagyon faramuci, nagyon csavart logika, de de én én én mégis ezt látom. És lehet, hogy abba bízik a kormány, amit mondasz, hogy a kollégába társadalom fölsőbb rétegeiből legalább
37:39 sikerül valamit lecsippantani, illetve csippenteni, illetve ami még látszik, hogy a nők azért egy jelentős célcsoport, és ez szerintem már egy sokkal jobban elhelyezett kampánypénz, ha csak ilyen cinikus megközelítésnél maradok, hogy most mi éri meg szavazat szempontjából. A nők nagyobb arányban bizonytalanok, nagyobb arányban párt nélküliek. Nyilván az a legjobb célcsoport, ahol a legtöbben párt nélküliek, ahol nagyon sok eleve a fideszes, az nem jó. Ez ez a nyugdíjasoknál volt ez a probléma. Ott kevés a párt nélküli nagyon sok eleve van a fideszes. A Fidesz ellenes csoportoknak szintén nem éri meg annyira osztogatni, mert ott meg nagyon nagy az elutasítottsága a pártnak, de a nők körében meg nagyon sok a párt nélküli, és a Fidesz talán abba bízik, hogy így, hogy ennyi pénzt ad a a hagy a nőknél, így jobban sikerül őket meggyőzni, és ezt látni is az adatokban, hogy a nők
38:26 kisebb arányb szavaznak a Tiszára, mint a férfiak. Csak ilyen kiegészítés nekem a még vissza ugye a rendvédelmi dolgozókhoz nekem talán ez volt a legmeglepőbb része ennek a intézkedéscsomagnak és talán idejövőtő is úgy fogalmazott itt egy pár napja ugye ez ami most közvetlenül megterheli a 26-os költségvetítést a többi az ugye időben sokkal jobban elnyújtva beleégetve a következő évek költségvetési hiányába fog megjelenni akárki is lesz ugye majd majd hatalmon és igen, engem Igen. És legfőképpen inkább a mértéke az, ami ami meglepett ahhoz képest, hogy hogy mennyien vannak ezek a választók. Tehát, hogy én is különböző számokat láttam, a HR portálon írták azt, hogy 2-300000, deát ha ők is szám szemléztek valami másik újságot.
39:12 Valóban Rétvárija azt mondta, hogy 80000. Ha én leyűjtöm például azokat a azokat a választókat, akik csak ebbe a Fejord nullás KSH besorolásba, aki tényleg csak katonák, az nagyjából 50000-es létszám azz jönnek még ugye a különböző rendőri szervek, de hogy 100z-esnél alig lehet ez mondjuk több szerintem és ahhoz képest látszik az, hogy tényleg nagyon jelentős >> transzfer van. Ugye csak ezt mondt egy nyugati példa, hogy azért az lehet sok sok nyugati demokráciában azért a a fegyveres testületeknél dolgozók azért döntően inkább jobboldaliak. Most az ottani politikai helyi értéken nézve ezeket ugye Spanyországban például a ugye a több szintű meg föderális vannak felépítve az erőszakszervezetek, tehát minden tartomak van külön fegyveres testülete, de például a a Guardesivil, ami a világ országban
39:59 mindenhol működik, ugye az a királyi vagy hát a központi erőszakszervezete Spanyol államnak, rendelkezik nagy bázisokkal például Katalóniában is, amit azért egy eléggé ilyen nem jobb oldali része az országnak, és azokon a helyeken ahol ezek az emberek élnek, hogy például Vox mindig kimagasnan jól szokott például teljesíteni. Sok ezt azzal is magyarázzák, hogy ő ők azok, akik ugye elsősorban találkoznak különböző idegenrendészeti problémákkal, jobban rezonálnak ilyen üzenetekre satöbbi. Hem Magyarország ez amúgy talán kevésbé jellemző. Ugye azt is kiszámoltam, hogy hogy a melyek azok a választókeletek, ahol azért eléggé számot tevően megjelennek ugye ezek a ezek a választók, ugye és ezt megint mondom, hogy csak ebb a fejord nullás katonai létszámból számoltam ki ezeket. Tehát nyilván ez a nem a teljes kedvezményezti kör. Azért
40:47 az látszik, hogy például Szolnokon ott ugye a választási jogosultak legalább 2,5%-a ugye ebbe a kategóriába esik. bennem fel ismerült a kérdés, hogy például a a ugye rosszin szendi romolus nem lett volna csak emiatt logikusabb mondjuk itt ebbe a választókeltbe ugye elindítani a Tiszának, mint mint egykori ugye vezérkari főnököt, ha az is lehet, hogy nem volt semmi egyéb kötődése mondjuk a választó kezdése, de az azt mondák, hogy akkor elítják ugye Hajdúszoboszlón ugye végül, de van egy sor másik olyan olyan település is, olyan választóket, ahol tényleg ott is számot elő, tehát 1% fölötti mondjuk a a katonák létszáma, nem tudom Kaposváron, Hóbnezővásárhelyen Pápa án Veszprémbe ottól nagyobb ugye támaszpontok is meg létesítmények is vannak, de én se gondolom az, hogy ennek tényleg választás befolyásoló hatása lenne. A
41:33 másik, hogy ugye a korábbi időszaknak volt ugye a hát ilyen sokat idézett ilyen sztárintézkedése például a különböző otthonteremtési támogatások meg a csok. Na most ha én Budapest környéki szavazóköröket megnézem és azokat a szavazóköröket megnézem, ahol az elmúlt 10 évben épült újingatlan. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy mindenben csokott igénybe vevő mondjuk házaspár lakit, de azt mondjuk pont látjuk a statisztikában, hogy igen, ők házasak, van gyerekük és az elmúlt 10 évben építettek ingatlant és magasabb jövedelműek. logikus módon tipikusan ezek a csokos háztartások és akár mondjuk Dunakesztin, ha ember megnézi ott a kettes úz közelévő hát tényleg ilyen ilyen lila akácck közösszejű újépítésű szavazóköröket vagy akár amikor Ftliget, Veresegyház Leányfalu Budaőrs ezeken
42:20 a helyeken csak ezeket a szavazóköröket, ott már tavaly is 50% fölött volt a Tisza. Tehát, hogy tipikusan ezek az emberek, azok, akik ugye felveszik, érnek ezzel a lehetőséggel, majd boldogan leszavaznak az ellenzékre, ahogy Dani is mondta, hogy hogy alapvetően van az a van az a választói stratégia, főleg magasabb jövedelműeknek, akik megköszönik, felhasználják, majd támogatják az ellenzéket. Ebből a szempontból én is sokkal célzottabbnak, hatalmi logikai szempontból eredményesebbnek tartom. És amúgy elég innovatívnak is ezt a nőket külön támogató, illetve gyerekes nőket külön támogató intézkedéseket. Hát én csak azt megnéztem, hogy hány olyan háztartás van, ahol például egyedülálló ember nevel gyereket. Azem van káb 400000 ilyen nő, ugye ők például kedvezményezet jelnek, de például a gyereket egyedül
43:06 nevelő férfiak, ők például nem. Tehát ők így jártak, de ők is mnak legalább 100000-en, de hát van egy négy az egy arányba állnak ugye a nőkvára. Nyilván érdemesebb volt a nőket ebből a szempontból kiválasztani, mert hát jobban illeszkedett a a Fidesznek az országos kampányába is. Ugye itt olyan intézkedésekről beszélünk a választásokkal összefüggésben, hogy egyrészt ugye a családi adókedvezmény másrészt ugye három, illetve két gyerekes anyáknak az Esentessége, illetve a CED és a Jed eszi a mentessége, hogy hát ugye a Matyi azt mondta, hogy ez a politikai értelemben tulajdonképpen ezek nem kifizetődőek a a Fidesznek, vagy legalábbis, hogy a a korábbi család támogatások, de hogy ezek ezek sokkal inkább azok lehetnek, tehát hogy hogy vonzóbbá tehetik a kormánypártokat. Igen, szerintem ugye egyrészt itt nem
43:52 csak arról van szó, hogy pénzt kapnak emberek, hanem az az ideológia, hogy a anyaságot a a nők által otthon végzett egyébként gyakran láthatatlan és nem honorált munkát a gyereknevelést, a gyerekgondozást ismerik el szerintem. Tehát ez egy narratívába is illeszkedik. Meg mondom, a nők ilyen szempontból ideális célcsoport, mert nagyobb arányb párt nélküliek. Szóval szerintem ez az erősebb része politikai értelemben hatékonyabb része, de hogy azért itt is a korlátokra felhívnám a figyelet. Ugye három gyermekes is egy jó célcsoport, csak hát azért három gyermekes édesanyából nincs olyan sok Magyarországon, tehát itt néhány száz emberről van szó. Azért ez mégis egy kisebb célcsoport. két gyermekesből már jóval több van, tehát az az már millió
44:38 fölötti nagyságrend, de itt első körben, vagy nem tudom hanyadik körben, de legalábbis a választásig csak a 40 év alattiak vehetik ezt igénybe. Na most ugye akkor megint előjön az, hogy 40 év alatt nagyon-nagyon rosszul áll a Fidesz. Tehát a Médián nemrég közéett adatokat, de mi is közétettünk korábban. Ha azt mondtam, hogy kétsés félszeres a 65 év feletti korosztályban a Fidesznek a fölénye, akkor körülbelül négy-ötszörös a hátránya a 40 év alattiak körben. Nem csak a 30, hanem a 40 év alattiak körben. Lehet, hogy ezen belül a nők körében egy picit kisebb a hátrány, és mondjuk ott csak háromszoros, de hát ott is nagyon nagy. Tehát a ugye akkor ezt megint látjuk, hogy ez egy nagy kiadás, 170 milliárd Ft a egyébként itt a jegybanki adatokból indultunk ki. Szóval, hogy de de hogy hogy azért itt
45:25 is a a célcsoportnak egy nagyon jelentős része, az eleve korlátos célcsoportnak egy nagyon jelentős része olyan 40 év alatti emberekből áll, akik azért nagyon elutasítóak a Fideszel szemben. Szóval itt is én én látom a korlátait, és a az egész támlázatnak van egy olyan tanulsága is, hogy egy csoportban vagy sokan vannak, vagy sokat kapnak. De hogy sokan sokat kapnak, ami még egyszer mondom 21-22-ben megtörtént, tehát a legalább egy gyerekesek is milliós nagyságrendű, de legalábbis sok százzres személyjövedelem adó visszatérítést kaptak. Ez egy nagyon nagy csoport, nagyon sokat egy összegben nagyon könnyen észrevehető módon kapott. És ez volt az előző kampányban. Ilyen itt nincs. Itt itt vagy az van, hogy kevesen kapnak sokat, mint például a rendvédelmi dolgozók, vagy sokan kapnak
46:11 keveset, mint például a nyugdíjasok. vagy közepes, nagyságrendű, vagy inkább kicsi csoport, egy közepes összeget, de hogy azért itt erről van szó, és most a édesanyák esetében itt ugye egy havi jutatásról van szó, tehát nem arról van szó, hogy egy egyszeri kampánytétel és akkor tessék, itt van 1 millió Ft a számládon, vagy akár 100000, hanem hogy néhány 100z Ft havonta, amit nem akarok lebecsülni, meg nem akarom azt mondani, hogy ez ne ne jelentene sokat sok embernek, de hogy azért a amellett próbálunk érvelni, ha jól értem a Matyi is, hogy ez ez az osztogát és ez nem olyan fajék egyszerűségű dolog, hogy na az emberek megkapják a pénzt, aztán a kormányra szavaznak. Tehát, hogy ez egyrészt meg kell nézni, hogy kik kapják, akik kapják, azok között mennyi a meggyőzhető ember. Ez már eleve kevés. Mekkorát kapnak. Egyébként az, amit most
46:56 kapnak úgymond az egyébként mennyire szükséges, vagy a ciklus korábbi részében mennyire reott a relatív jövedelmi pozíciójuk, az mennyire tudja ezt ellensúlyozni. És hogyha mindezt figyelembe vesszük, akkor itt azért már egy alapvetően vegyes kép van. Leg legalábbis vegyes, de a mondom a 21-22-eshez képest rosszabb a kormányzat szempontjából. És 21-22-ben sem azért aratott óriási győzelemet a kormány, mert olyan sok pénzt osztogatott. Ott a sokkal gyengébb ellenzék és a háború például én úgy érzem, hogy jobban hozzájárult a Fidesz győzelméhez. Nyilván kellettek az osztogatások is, kellett a jóléti transzfer is, és nem állítom, hogy ne lenne hatása ennek majd most is, de hogy hogy még abban a kampányban sem sem ez volt a a fő dolog. Szóval én én arra
47:44 számítok, hogy azért azért biztos a közhangulatot javítja. El tudom képzelni, hogy néhány százalékpontot majd a Fidesz előrelépk. Például nagyon érdemes majd nézni a februári adatokat, mert ugye a 13-14 havi nyugdíj például akkor érkezik meg. hogy hogyha mondjuk egy február végi mérésben is az van, hogy ennek alig van hatása, vagy még mindig jelentős a tiszel előnye, akkor már azt fogom mondani, hogy nagyon nagy bajban van a kormány, mert akkor onnan már nagyon kevés lesz hátra, és és akkor már a anyagi értelemben, amit megtehettek, annak a nagy része már mögöttük lesz. De hát meglátjuk, lehet, hogy ennél jelentősebb hatása lesz. Csak azt akarom mondani, hogy én én óvatos lennék ezzel azzal együtt is, hogy azt gondolom, hogy ha a Fidesz nőni fog, akkor biztos, hogy hogy részben ezzel fogom magyarázni, mert azért azért azt se gondolnám, hogy hogy semennyi hatása
48:31 nem lenne ilyen sok 100 milliárd Ftnak és ilyen sok 10000 vagy akár 100zes egyéni nyereségnek. Már a nyár óta is javult a fogyasztói bizalmi index, pedig amit a nyár óta pénzt kiosztottak, az jóval kevesebb, mint ami majd a 26-os év első hónapjaiban lesz. Szóval összességében én úgy látom, hogy igen, ez egy létező politikai erősség, fegyver, igen, lesz hatása. Néhány százalékpontot könnyen el tudok képzelni, hogy ennél is nagyobb legyen, azzal kapcsolatban már szkeptikus vagyok. Hát ar annyi kiegészítés, hogy az is egy fontos szempont, hogy nem mindig azokban a társadalmi csoportokban tud ezzel sikert elérni a Fidesz, akt megcéloz, hanem egy hanem egy tágabb kommunikációs narratívával tudja ezeket illeszteni, ahogy Dan is mondta, hogy egy alapvetően szolgál ideológiai célt is. Tehát, hogy
49:18 azt, hogyha tud egy olyan kampányt for olyat folytatni, amiben elmondja azt, hogy mennyi pénzzel, kiket támogatott, ezt plakátra tudja írni, tudja reklámspotokban futtatni, el tudja magát a történetmesél kezdeni annak kapcsán, hogy ő mit tett a magyar társadalom különböző tagjaiért. Ez nem biztos, hogy pont abban a célcsoportban fog, nem tudom, ilyen értőfülre találni, akiket tényleg, akik meg is kapják ezeket a transzfereket, hanem mondjuk más olyan emberekben, akik mondjuk kicsit távolabb kerültek a párttól, de mondjuk ennek hatására mondjuk újra aktívabb választók lesztek, és újra mondjuk azt mondják, hogy jó, hát akkor elmegyek és mondjuk szavazok a a a Fideszre. Ez szerintem mindig ez mindig egy fontos szempont, mintogy az is, hogy szerintem a 22-es elzik kudarcnak azért én én nekem meggyőződésem, hogy az
50:03 sokkal inkább volt egy kínálat oldali probléma, tehát hogy ott egyszerűen annyira rossz volt a az ellenzéki konstrukció minden szempontból kommunikációsan is, meg maga ez az egész ilyen összetákolt intézményrendszer, amit ott fel megcsináltak a a kampányra, h szerintem annak sokkal nagyobb jelentősége volt abban, hogy végül ez ennyire ennyire kudarcos lett az a az a konstrukció, mint mint mints sem az, hogy hogy a hogy a Fidesz mennyi pénzt áramtatott ki választókhoz. Én még ugye egy egy térképet szerettem volna megmutatni kifejezetten a a kétgyermekes anyáknak, a 40 év alatti kétgyermekes anyáknak a a földrajzi elhelyezkedése kapcsán. Ugye itt annyit el kell mondanom, hogy a ugye a Geo X Kft-től kaptam meg ugye ezeket az adatokat, ugyanis nyilvánosan nagyon nehéz lefejteni ezeket a csoportokat, hogy
50:48 pontosan hol vannak a 40 év alatti nők, de azok a nők, akik ugye ráadásul ugye két gyermekkel rendelkeznek és még adót is fizetnek, ugye ugye az látszik, hogy azért ez nem annyira egyenletes a a Magyarország földrazi terében. Tehát vannak ilyen választókerületek, ugye itt sötét színen jelöltük azokat a azokat az óvékákat, ahol ahol nagyon számot tevő azoknak a nőknek a az aránya, akik 40 év alattiak és két gyerekkel rendelkeznek. És itt az összes választókorú nőnek a százalékában fejeztük ki vagy mutattuk ki ugye az érintetteket. Az látszik, hogy lényegében Tejes Szabolcs meg Hajdúhar megye egy erősen érintett lesz. Például nyilván nem tudjuk azt, hogy mennyien fizetnek közülük adódát. Gyakorlatilag majdnem teljes foglalkoztottság van Magyarországon. Tehát ki lehet jelenteni nagy bizonyossággal azt, hogy ők azért
51:33 valószínűleg érintettek lesznek. Ugye ebből a szempontból is érdekes például ugye a Pest megye, illetve a pesti agglomeráció elég sok ugye Budapestről kiköltöző családos van, illetve az látszik, hogy ugyanez például ugye Györmoson Sopron megyében is szintén, ahol nagyon sok ilyen dinamikus az elmúlt 10 évben odaköltöző család van. különösen mondjuk a Győr melletti agglomerációban. Tehát ez ebből a szempontból akár az itt induló tudom Tiszások dolgát teszi valószínűleg kicsit nehezebbé korpárti képviselő dolgát amivel könnyebb az látszik, hogy Budapesten azért nagyon elenyésző azok száma. Eleve ugye Budapesten nagyon sok nagyon sok idős időssél, tehát jobban állva idősödve vagy öregedve ugye a főváros, mint mondjuk az agglomeráció, illetve Budapesten amúgy rengeteg ilyen singli háztartás van. Tehát >> később vállalnak gyereket. >> Igen. Jó, a később is vállalnak gyereket. Igen. Illetve sokkal több
52:20 olyan háztartás van, ahol mondjuk akár gyermek gyermektelen háztartások, gyermektelen párok, vagy mondjuk akár szingli, tehát hogy abszolút egyedülálló háztartásokból is arányok tekint sokkal-sokkal több van, mint az ország más részein. >> De ahol itt ugye nagyon piros, az azt jelenti, hogy 5-6% a nők között az arányuk, de ugye a teljes népességben, akkor az 3% az arányuk. Tehát, hogy a az a leginkább érintett választókerüvetekbe is a a célcsoport, akkor itt a teljes népesség 3%-a, tehát és ugye reálisan azt lehet várni, hog nem tudom 1ödüket, 1-odukat gondolkodtatja el, változtatja meg emiatt a párt preferenci, az akkor még nagyon sokat mondok, tehát már bőven 1% alatt is. Szóval, hogy innen is innen is látszik szerintem, hogy nem olyan mindenhatóak ezek a az intézkedések. Igen, 22-es népszámlálás szerint a
53:06 magyar háztartá, bocsánat, magyar családok, meg ebben ugye család kategóriában vannak ugye a házasok, az éltási kapcsolatban és ill gyerekét egyedül nevelők is. Tehát, hogy a magyar családoknak azért aem 72%-a az vagy gyermektelen, vagy csak egy gyermekkel rendelkező háztartás. és a többi itt a 28%-ban vannak ugye a két három több gyerekes egyedülnevelés satöbbi kategóriát. Ez tényleg az látszik, hogy azért aki ezt most meg a Fidesz megcélzott, azért ez mindig egy egy kisebbsége, bőven kisebbsége azért a a még a családosokon belül is a magyar társadalomnak. És szerintetek összességében nyilván ez egy kicsit más tudományterületel tartozik, de hogy várható, hogy ennek mondjuk akár demográfiai hatása legyen. Tehát, hogy megint egy ilyen komoly intézkedés csomag és hát nyilván a kormánynak az egyik kimondott célja, hogy szeretné a
53:54 népesséfogyást megállítani, sőt hát hogy egyenesen pozitíva forduljon át a népességi ráta, hogy ezek hozzátehetnek, vagy egyszerűen ez annyira komplex folyamatoknak az eredménye, hogy az, hogy például mondjuk elengedik a két gyerekes anyáktól felfele három gyerekes anyákig a az SR-nek a fizetését, ez mondjuk lehet, hogy valaki valakit arra ösztönözölsz, hogy jó, hát eddig gondolkodott a gyerekálláson, de azt mondja, hogy most megnézi, hogy amúgy milyen kedvezmények vannak Magyarországon, akkor ő mondjuk akkor inkább mégis belevág. >> Hát ugye az a elsőban ellenzékiek által hangoztatott válasz erre, hogy sosem született még olyan kevés gyerek, mint most. Egyre alacsonyabb a termékenység. És ez igaz, erre az a kormányzati válasz, hogy igen, de még alacsonyabb lenne, ha nem ez a kormány lenne. Erre meg ugye én azt tudom mondani, ezt nem
54:39 tudjuk, mert lehet mondani, hogy nem tudom, a tendencia még negatívabb volt pont 2009-ben a világgazdasági válság kellős közepén, de ha nem a Fidesz jött volna, akkor se tartott volna a világgazdasági válság örökké. Tehát az a konjunktúra, ami itt volt Magyarországon mondjuk 2012 és 2019 között, ez valószínűleg Fidesz nélkül is bejött volna. És azért a konjunkttúrába egy picit több gyerek szokott születni, mint egy de konjuktúrába. Szóval én összességében azt látom, ahogy azt is mondtuk, hogy nagyon nehéz szavazatot szerezni pénzzel, úgy nagyon nehéz gyereket a gyerekszámot növelni pénzzel. Tehát, hogy hogy van-e most nemrég a medián csinálta erről kutatás, hogy mind múlik a gyermekvállalás, és annyi mindenen múlik és messze nem csak a pénzen.
55:26 Hogy ennek ha van is hatása, az szerintem kicsi, jóval kisebb annál, mint amit a kormányzat mond. Én összességében, amellett én nem vagyok demográfus, így szkeptikus vagyok a a sikeresség vagy a hatásosságot illetően. Az látszik, hogy talán hiszem a igen valóban ez az árprilis, hogy május volt az a hónap, ami tehát a történelemben soha ilyen kevés gyerek nem született, mint mint mint abban a hónapban ugye az elmúlt oán 100 évben. Ugye az azért nagyon érdekes, mert ugye volt egy pár nagyon jó éve ebből a szempontból a az országnak. Tehát van ez a total fertility rate, a teljes teljes termékenység arányszám azt mondhatja meg, hogy egy nő, egy születés vagy szüléskorú nő ugye átlagosan hány gyereket vállal. Ugye hát ugye a kettő lenne demográfiai szempontból, a modell szempontjából ideálisan azt jelenti, hogy akkor újra termeli magát ugye egy egy adott társadalom. Ugye ugye azzem a
56:13 2013-14-es évben volt egy-két olyan hónap, amikor ez felment akár ilyen 1,78 körül és sokáig ezzel ugye a kampányot is amúgy a Fidesz, sőt hát ha emlékszünk rá, azért volt Magyarországon demográfiai világcsúcs meg mindenfajta ilyen ilyen eső ugye olyan sztár >> csupa férfivel az első sorba >> Milorá Dodik meg ilyen ilyen sztár fellépők voltak igen ilyen híres családbarát politikusok igen de igen de valóban ez volt tát valóban volt vele úgymond foglalkozó kommunikációs szempontból elmúlt éveben nyilván ez megszűnt ugye a covid azért tegyük hozzá nagyon rosszat. Tehát valószínűleg a az emberek gyerekvállalási kedvének amúgy így a globálisan, de tényleg az látszik, hogy a azért a gazdaság közhangulattal párhuzamosan a gyerekvállalási kedv azért az eléggé eléggé lecsökkent. És hát ha egymás mellett teszük az elmúlt négy évnek a természetes arányszámát,
56:58 vagyok akár a teljes populációra mondjuk 1000 főre vetítve, akkor az látszik, hogy így ment le az elmúlt négy évbe a természetes születések száma. ami én ezt nem varnem egy az egyben természetesen a kormány nyakában, csak mint tény rögzíteném, hogy amellett, hogy hogy van volt egy csomó olyan intézkedés, ami ami lehet, hogy persze a magasabb jövedelmi családokat jobban támogatta, de alapvető legább támogatta, ennek ellenére ezt a tendenciát nem hogy nem tudták megfordít, hanem hanem hanem gyakorlatilag ez még még negatívabb irányba ment. Most megint behozok egy ilyen spanyol példát, ami nekem eszembe jutott, hogy hát ugye az európai kontextusban, európai viszonylatban a legkevesebb gyerek pont ezekben a dél-európai országokban születik. Tehát Olaszország Ciprus Görögország Spanyország, ott ilyen tényleg ilyen 1,1 1,2 ez a nemetett termékességi
57:46 arányszám. nagyon egyrészt sokáig is élnek az tovább is élnek az emberek nagyon kevés gyereksző és emiatt egészen elképesztően el vannak öregedve ezek a társadalmak valóságos iparág épül a idős gondozásra most már p Spanyolszágban is és akkor rájöttek arra hogy hát azzal próbálkoztak a ugye a mostani kormányok hogy akkor nem pénzt adunk az embernek hanem mondjuk a a nők mondjuk ne négy hónap után menjenek vissza mondjuk egy szülési szabadságról akkor bevezették az apáknak járó vagy apák által is felhasználható ö ilyen tehát a ilyen >> apasági Akosság. Igen, csak a igen csak a spanyol szót ezt szerintem igen tehát az, hogy ők is négy hónapig távon maradhatnak ugye a a munkától mert az tényleg dráma. Mikor ember bemegy egy mondjuk egy spanyol bölcsébe és azt látja, hogy olyan gyerekek kerülnek be a bölcsébe, akik még ülni nem tudnak, mert annyira kicsik, de
58:31 anyukák dolgoznia kell, és akkor ezen most változthatnak, és akkor most már egy évig ugye otthon maradhatnak ugye a anyukák. Ugye egykori szocialista országokban ez mindenhol ki van terjesztve. az egész egykori keleti blokkban ugye ezt meghagyták lényegében is azért ugye magyar lengyel vagy cseh vagy akár ukrán nők is jól későbbek vissza egy szülés után de ez nem látszik megfeltétlenül a születési számukban tehát hogy ez nagyon érdekes és én ezért gondolom azt hogy egy jóval összetettebb tény mint hogy most abból levezessük hogy most éppen kapnak-e és hogy mennyi pénzt bizonyos bizonyos érintettek >> egy intézkedéscsomagot néznék még meg közelebbről ez az otthonteremtési
…