0:00 Erről nem igazán tanultunk sehol. Hát még az orvosegyetemen se tanítanak róla. Például lehet, hogy valakinek olyan súlyos bűntudata van, hogy azt gondolja, hogy nem érdemli meg, hogy meggyógyuljon. Mindenhol vannak toxinok, és az elmúlt 100 évben hihetetlenül megnőtt ezeknek a mennyisége. >> Mit tud csinálni az ember, vagy hogyan tudja segíteni a kivezetését ezeknek? >> A hatalmas nagy tévhítben élünk, azt gondoljuk, hogy a kutyánknak kell fél évente féregűzést csinálni, de magunknak nem kell. De hát ha kutyában van, akkor bennünk miért ne lehetne? Ez volt az, amiről semmit nem tanultunk, mert semmi jelentősége nincs. De most az elmúlt néhány évben kiderült, az egyik legfontosabb szervünk, legtöbben a vitaminokra meg a táplálékkiegészítőkre koncentrálnak. Egészen egyszerű gyakorlatokkal, fantasztikusan nagy
0:46 csodákat lehet elérni. beviszel valami ételt, de közben ott van benned 15 kórokozó, ami lelimeol mindent, és neked úgymond nem marad semmi. Ezek ellen. Mi az, amit szoktál mondani embereknek, hogy mire figyeljenek így ezeken belül? Üdvözlök mindenkit. Sziasztok! Itt vagyok. Dr. Pauder Klárával, aki nefrológus és belgyógyász, 20 éves klinikai tapasztalattal rendelkezik, most jelenleg Nepában tevékenykedik, és egy integratív és holisztikus szemléletű funkcionális orvos, aki leginkább vesebetegekkel dolgozik, de emellett nagyon sokat ért a inzulinrezisztenciától a méregtelenítésig a bérrendszer, az idegrendszer, nagyon-nagyon sok minden a szakterülete, szakértelme. Szóval egy izgalmas beszélgetés elé nézünk. Örülök, hogy itt vagytok és köszönöm Klára, hogy elfogadtad a meghívásomat. És köszönöm,
1:31 hogy meghívtál. >> Kezdjünk azzal, hogy mi a különbség mondjuk, vagy mi az, ami egy integratív vagy egy funkcionális orvostzá teszi, ami mi az, ami egy differencia kettő a sima orvos és egy funkcionális orvos között. Ennek az, hogy integratív orvoslás, ennek nagyon sokfajta értelmezése lehet, de alapvetően a hagyományos orvoslás gyógyszerekkel vagy műtéttel vagy ehhez hasonlóan, amit amit ami a kórházban elérhető, vagy ami egy orvosi rendelőben elérhető, azzal foglalkozik. És onnantól kezdve már integratívnak nevezzük, hogyha azon kívül bármi más módszert is belevesz az ember. Tehát például, ha valaki akupunktúrát is
2:17 kitanulta, és mondjuk háziorvos, hogyha ezt a kettőt ötözi, akkor azt már lehet integratívnak nevezni, de innentől kezdve nagyon-nagyon sok egyéb módszer van, ami akár a természetgyógyászathoz tartozik, vagy bármilyen más, amit ugye alternatív módszernek nevezünk, de lehet, hogy elmegyünk egy másik országba, akkor ott meg ott az a standard módszer. Tehát, hogyha nyitottak vagyunk arra, hogy van más is a gyógyszereken kívül, akkor akkor már nevezhetjük azt integratívnak, mert akkor több mindent ötvözünk. Azt jelenti, hogy ötvözzük. Tehát, hogyha van mondjuk valaki még meditációt is javasol a betegének, meg még élethódváltozást
3:02 is, meg meg még mondjuk, ha van egy-két gépe, vagy egy-két egyéb módszerre, akkor az már az már teljesen egy integrált, azt mondom, hogy integráljuk, ami létezik, azt integráljuk. Ühüm. Igazából én úgy nőttem föl, hogy amikor ugye gyerekkoromban kitaláltam, hogy orvos akarok lenni, már akkor minden érdekelt nem voltam így hozzákötődve, hogy csak az érdekel, amit a az orosi egyetemen tanítanak, hanem ha valamit segíteni tud, ha valamitől segíteni tud abban, hogy valaki meggyógyuljon, akkor azt mind használni. Az ez volt nekem az elképzelésem már. >> Értem. Ez >> már az egyetem előtt is. >> Ühüm. Nagyon tágfogalom akkor a az integrált vagy az integratív orvoslás. És mi az, ami mondjuk így a te saját
3:48 praxisodban ott Kinnepában mi az, amit te alkalmazol, ami egy kicsit más megközelítés, mint mondjuk egy itthoni, hogyha valakinek vesebbetegsége vagy bármilyen problémája van a vesével, nem kell nagyon elmenni ilyen táblatokig, de hogy mi az, amit mondjuk a te megközelítésedben alkalmazol, amit mondjuk itthon nem biztos, hogy megkapna egy beteg. >> Ühüm. A Nepában alapvetően a kórházban dolgozom, tehát dializált betegekkel dialízist végzünk. Ugye van két fajta dialízis. Egyik a géppel, másik pedig a vízzel történik. A hasba vizet teszünk. Ezt peritoneális dialízisnek nevezzük. Tehát ezt ezzel a kettővel foglalkozom. És ott
4:35 olyan túl sok mozgási lehetőség nincs alternatív dolgokra. Főleg azért, mert Nepában nem ingyenes az orvosi ellátás, tehát mindenért fizetni kell. Habár az elmúlt néhány évben valamennyire azt támogatja az állam a dialézist, de azért még így is nagyon sok költségük van, tehát nem nagyon marad egyebekre. De nemrégibá kezdtem el használni az ozont, ami szerintem egy nagyon fantasztikus módszer, integratív orvosásnak egy módszere. ami nagyon sok országban elég jól ismert és elég jól használják. Például Kubában nagyon sokat használják. Ugye ott régebben nem nagyon volt import, nem
5:21 voltak gyógyszerek, úgyhogy rákényszerültek, hogy az Ozont használják, de az Ozont egyébként már 100 éve is használták az első világháborúban a sebesülteknek a sebeit, ugye ami fertőzött volt, ezt ozonnal fertőtlenítették. Én is nagyon sokat hallottam Zonról, meg amúgy a Penész ellen is nagyon-nagyon aktívan hasznos, szóval azt is lehet ugye úgymond fertőt neve, hogy hát tak >> hát lég légtér tisztításra használják, ugye, de az nagyon nagy mennyiséget használk, tehát a koncentráció olyan nagyon magas még, hogyha orvosi célra használjuk, akkor nagyon picikell koncentrációkat használnunk. >> Ühüm. Így meghallottam olyat is, hogy így a plazmát vért átvezetik valamilyen ott ózonnal úgymond a baktériumokat satöbbi, ezeket kipucalják és utána
6:07 visszamegy ugyanúgy a >> nem teljesen. Tehát hogyha ha egy kicsit magasabb koncentrációt használunk az ózomból, akkor az antimikróbás hatású, tehát megöli a vírust, baktériumot, gombát, mindent. De ha egy picit alacsonyabb koncentrációt használunk, akkor antioxidáns hatása van, és segíti az oxigénfelhasználást. Egy csomó jó hatása van az emberi szervezetben. Tehát hogyha összekeverjük a vérrel, akkor a vörös vérsejteekben legalább hat különböző hatása van, amivel javítja a sejteket. >> Ühüm. És akkor ezt megengedték, vagy hát így ezt használod így a az orvosi környezetben a >> Ezt használom. Ezt Indiában, Nep használjuk. Szerintem Európában is nagyon sok
6:53 országban használják. Itt Magyarországon még nincs annyira elterjedve. >> Ühüm. És akkor ez úgymond így olyan embereknek is segíthetne, akiknek nincsen nagy problémájuk, úgymond. De >> szinte nincs olyan betegség, amire ne lenne jó. Persze nem biztos, hogy mindegyikben megoldja, megold mindent, [torokköszörülés] de nagyon sokat tud segíteni. >> Ühüm. Így van. úgy mondjuk, hogy nyilván fontos a táplálkozás, az alvás, a mozgás satöbbi, hogy ez is lehet ez egy része, tehát én régebben azt hittem, hogy majd egyszer találok valami módszert, ami mindenre jó, de aztán rájöttem, hogy hogy lehet, hogy van sok módszer, ami jó sok mindenre, de egyik se jó mindenre, egyik se old meg mindent, hanem az igazi megoldás abban van, hogyha több módszert kombinálunk, és az a legjobb, ha tudjuk,
7:41 hogy melyikre melyik módszerek a hatékonyak, és akkor azokat kombináljuk össze. >> Ühüm. Ez a kombinálás ez eléggé reprezentálva van így az egészségadémiában is, amit amit alapítottál, meg amit így viszel, meg amiben segítesz embereknek különböző kurszusokkal. Tehát ott a láttam, hogy van az inzulinrezciáról, meg így bérrendszerről, meg idegrendszerről, nagyon sok most mindenről tartasz előadásokat, meg vannak ilyen mini kurzusok. Mik azok, amik így, amiket így kiemelnél, hogy milyen területekre érdemes figyelni valakinek, hogyha az egészségre egy egy holisztikus szemmel vagy így a a te szemszögből nézel, akkor hogyha valaki jön hozzád, akkor mik azok, amiket így megnézel? Tegyük fel, hogy még nem egy egy normális emberről van szó, aki úgy
8:27 gondolja, hogy jó szeretne egy kicsit mondjuk több energiával rendelkezni, jobban érezni magát, akkor mik azok, amikre így először ránézel? [torokköszörülés] >> Ühüm. Tehát alapvetően mindig ugye a az megismeréssel kezdtem, tehát hogy megismerkedünk. Egy egy kérdőével szoktam kezdeni, mert abban nagyon sok mindent meg tudok kérdezni. Tehát és akkor együtt átnézzük a kérdőévben a válaszokat, akkor még több kérdésem van, pontosítunk, hogy mi hogy volt, mik a tünetek. Tehát nyilván, hogyha valaki hozzám jön, akkor valami problémája van, amire megoldást keres. Tehát onnan indulunk ki. És nagyon sokan keresnek meg, akik akiknek nagyon sok problémájuk van. Tehát mondjuk egy ilyen lista, a
9:14 diagnózislista, és mindig találunk benne valamilyen mintázatot. Tehát ez ez fantasztikus, ahogy mert ahogy így egyre jobban megismerem a háttérokokat, úgy már a diagnózis listából már tudom, hogy mik lehetnek. De hogyha mégis, hogyha hogyha így keretek közé szeretnénk tenni, hogy milyen milyen dolgok lehetnek, amiket meg kell vizsgálni, akkor én azt mondom, hogy három alap van, ami ami amiben általában mind a háromból vannak komponensek, és akkor van még kettő, ami ezeket összefűzi. Tehát, hogyha érdekel, ha érdekel, akkor elmondom, érdekel, elmondom. Tehát ez
9:59 egy én úgy neveztem a 5K, vagy az öt alapkő. Tehát az az egyik legfontosabb alapkő az a készletek, vagyis a tápanyagok, hogy hogy milyen mennyire vannak tápanyagok jelen a szervezetünkben, vagy mennyire kapja meg a szervezetünk a tápanyagot. És ebbe beletartoznak a vitaminok, beletartoznak az ásványi anyagok, de ugyanúgy beletartozik a fehérje és az aminóavak, vagy a zsírok. És itt egyrészt a kérdés az, hogy mennyire eszi az ember, tehát mennyire jó az, amit megeszik. Másrészt pedig mennyire jó a bérrendszer, hogy föl tudja-e dolgozni,
10:44 meg tudja-e emési, föl tudja-e szívni. És a harmadik pedig, hogy milyen patoguének vannak, amik ezt az egészet össze tudják zavarni. Tehát például, hogyha mondjuk valakinek tele van a bélrendszere parazitákkal, akkor azok megeszik az élelmet előle, és akkor azért van vitaminhiánya, mert el se jut oda, ahová kellene. Tehát ez ez egyik legfontosabb, hogy ezeket alaposan meg kell nézni. És itt is vannak mintázatok, tehát már amit úgy a tünetekből fölismer az ember, tehát például valaki nagyon le van fogyva, nem tud hízni, akkor ott nyilván van valami felszívódási szaval. Tehát lehet, hogy sokat eszik, mondjuk lehet, hogy sok fehérjét eszik, de lehet, hogy nincs elég gyomorsav, vagy nincs elég epe, ami
11:33 ami segítene megemészteni a zsírokat, fehérjéket, és azért nem tudja fölszívni. >> Világos. Ezekről nagyon sokat tudnánk beszélni már már így erről a a témáról, de még a másik alapköveket is, hogyha >> pé Igen. A többit is, hogyha gyorsan. A második az a az a kórokozók, tehát a különböző patogének. És akkor itt mindegyikről [torokköszörülés] tudnánk egy órát beszélni. Paraziták, gombák, baktériumok, vírusok, lime és annak a társai. Ühüm. >> És akkor a harmadik nagy alapkő, az pedig a toxinok. És itt is a K betűvel kezdődjük, hogy kivezetés, mert ugye a toxinoknál fontos az, hogy mennyit viszünk be, de az is fontos, hogy mennyit tudunk kivezetni vagy ki kiválasztani magunkból.
12:20 És mind a kettő fontos, de a toxinoknál ugye az út, a gyógyulás felé vezető út az, hogyha a kivezetést optimalizáljuk. És akkor utána a másik kettő alapkő, az egyik az a kapcsolódás, hogy mennyire jó a kapcsolódás. Szerintem itt a te témád is belejön, hogy a a csont a csontok mennyire jól kapcsolódnak, az a struktúrája, a testünknek milyen a struktúrája. >> Nem tudom, hogy ilyen kapcsolatokra gondolsz, de akkor inkább egy struktúra. Ez a kapcsolódás, ez nagyon sok szinten van, tehát egyrészt fizikálisan a kapcsolódás a szervezetünkben, de ugyanúgy benne van akár lelki síkon is, vagy a baráti kör, család, tehát ott is lehetnek azért dolgok, amelyek
13:07 gátolhatják a a gyógyulásunkat. És akkor az össze az egészet összetartja a k a következő k az a képesség a gyógyulásra, hogy mennyire állunk készen. Tehát például lehet, hogy valakinek olyan súlyos bűntudata van, hogy azt gondolja, hogy nem érdemli meg, hogy meggyógyuljon. >> És ez a hit, hogy én nem vagyok jó, a nem vagyok jó, nem érdemlem meg az egészséget, az az is visszatarthatja a gyógyulástól. biztosan még a cselekedeteit is be fogja folyásolni, vagy befolyásolja, hogyha Jó, jó, ezek ezeket kibonthatjuk, mert tudom, hogy biztos, hogy mindegyikről tudnál beszélni egy órát úgymond.
13:52 >> Szóval talán kezdjük azzal, ami amit amit mondtál, hogy ugye a ez a kivezetés és hogy itt a a májnak a funkciója a a ennek a fontossága mik azok, amik gátolhatják a kivezetést. mondható, hogy például ott a a az emésztésnél nyilván a kórokozók satöbbi patogének ezek ugye beviszel valami ételt, de közben ott van benned 15 kórokozó, ami lelimol mindent, és gyakorlatilag neked úgymond nem marad semmi. Szóval, hogy ezek ezek ellen mit tud csinálni az ember, vagy hogyan tudja segíteni a kivezetését ezeknek? Mik azok amik >> ugye >> ebben a kontextusban hasem kezdjük az alapfogalmakkal. Tehát vannak ugye ezek a méregtelenítő kúrák, hogy egy hétig, 10 napig csinálsz valamit. Ez ezek
14:37 szerintem egy egy kicsit rossz fényt vetnek így az egész fogalomra, hogy mi az, hogy méregtelenítés vagy [horkantás] tisztítás. De és nag nagyon sok embernek ugye a máj jut eszébe, amikor méregtelenítésről van szó. Az ja az, hogy a máj az egy fő méregtelenítő szervünk, de nem csak a májról van szó. Tehát [horkantás] a méreganyagok azok folyamatosan érkeznek akár a környezetből, akár az ételekből. Tehát például a vízben van egy csomó szennyezőanyag, a levegőben van egy csomó szennyezőanyag, de az [horkantás] ételekben is, tehát hogyha mondjuk megnézzük, hogy egy zöldség hol terem, a földbe lévő összes
15:24 szennyezőanyagot fölszívja magába, még akkor is, hogyha bió, de attól még lehetnek egyéb dolgok, ami mondjuk a levegőből érkezik, nem feltétlenül permetezték. Tehát mindenhol vannak tuxinok, és az elmúlt 100 évben hihetetlenül megnőtt ezeknek a mennyisége. De még azt mondanám, hogy még az elmúlt 20 évben is nagyon-nagyon sokat nő, tehát 100-szor több toxint kapunk, mint 100 évvel ezelőtt, és a szervezetünk meg nem lett közben hiperszuper kiválasztó, tehát ugyanolyan a kiválasztókapacitásunk. De mielőtt a méregtelenítésnek a bugyaiba belemennénk, először meg kell értenünk azt, hogy hogyan válasszuk ki magunkból, tehát hogyan szabadulunk mi meg a toxinoktól.
16:11 És nem csak egy út van, hanem több út is van. Tehát például ki is tudjuk izzadni a toxinokat. Tehát a bőrünk is egy kivezető csatorna. Azt tudjuk ugye, hogy a vesénk kiválasztja a toxinokat a vízeletbe, de a vízeletbe csak azok a toxinok tudnak kimenni, amelyek vízben oldódóak. Tehát a vizet az egy víz tulajdonképpen. Azok a toxinok, amelyek zsírban oldódóak, azok pedig az epével, tehát ez itt a máj májnak ugye a szerepe jön, azok az epével tudnának kerülni, de igazából a máj az nagyon sok tokszint átalakít. Tehát a a májnak a fő méregtelenítő
16:56 funkciója, hogy a zsírban oldódott toxinokat vízben oldódóvá teszi, és akkor utána kiürülhet az epével is, meg a meg a vízelettel is. De de a lényeg az, hogy hogy jut ki a szervezetünkből. És a legfontosabb kapu az összes közül a legfontosabb kapu az a bérlrendszer. Ugye minden nap elmegyünk WC-re, és akkor nemcsak az ételmaradékokat válasszuk ki magunkból, hanem az epével kűrült toxinokat is. És egyébként a vastag bél is tud kiválasztani, tehát a vastag bélben is kerülhetnek toxinok a vérramlásból, a béltartalomba és akkor így a WC-be. Tehát az és a belünk az, ahol nagyon
17:43 gyakran akadályozva van a kiválasztás. Tehát ha valakinek székrekedése van, az egyértelműen ahhoz vezet, hogy nem tudja jól kiválasztani a toxinokat, mert most képzeljük el, hogy a máj nagyon sok energiával átalakítsa, kiválasztja, az epébe kerül, az epéből a bélbe kerül, de hogyha mondjuk két napig nincs székled, akkor mi fog történni? >> Még miért? >> Akkor visszaszívódik. nem megmérgezi magát, hanem csak visszaszívódik. Tehát amit nagy energiával kiválasztott, az ugyanúgy visszamegy. És tehát a az első, ha ha arra gondolunk, hogy mondjuk túl sok a tokszint bennünk, ami egyébként mindenkinél egy alap, akkor akkor meg kell értenünk, hogy az
18:29 első legfontosabb, hogy legyen jó székl. A második nagyon fontos, hogy az epe jól mozogjon. Tehát hogyha az epénél epe pangás van, vagy nem jól űrül az epe, akkor is hiába dolgozik a máj, be jó beveti az erőit, de nem tud kiürülni rendesen. Tehát ezek ezek nagyon fontos, hogy megértsük a kivezető csatornákat és az, hogy ezeken dolgozunk, hogy ezek nagyon jól nyitva legyenek. De mielőtt erre is rátérnénk, én szeretem egy kicsit ilyen holisztikusan nézni a dolgot. Tehát a szervezetünk az 24 órában méregteleníté, tehát a vesénk is 24 órába dolgozik, a belünk is 24 órába dolgozik, a májunk is 24 órában dolgozik. Tehát igazából a méregtés az egy folyamatos dolog, mer mindig kapunk
19:17 tokszint, mindig kiválasztunk tokszint, de azt tudnunk kell, hogy mik azok a dolgok, amik ezeket háttérbe szorítják. És például a stressz az abszolút háttérba szorítja a kiválasztó funkciókat, mert amikor stresszben vagyunk, akkor arra kell fókuszálni, hogy túléljük azt a szituációt. Tehát, hogy vagy megküzdjünk a a veszéllyel, vagy elfussunk előle, de olyankor abszolút le vannak állítva a többi funkciók, mint például a méregtelenítés, a regeneráció, az emésztés. És hogyha 24 órával stresszben vagyunk, akkor lecsökken a kiválasztás. A másik nagyon fontos, hogy mennyi energiánk
20:04 van, és mi az, amivel leszí, mi az, ami leszívja az energiánkat. És azt tapasztaljuk, hogy például az emésztés az egy az egy eléggé energia igényes folyamat. Tehát, hogyha teleztzük magunkat olyan dolgokkal, amit nagyon nehezen tudunk megemészteni, tehát hogyha össze-vissza eszünk, például tudjuk azt, hogy sokkal könnyebb megemészteni valamit, hogyha egyfajta ételt eszik az ember. Tehát például a húsemésztéshez más enzimeknek, mint a mondjuk a tésztaemésztéshez. És ha kettőt összekeverjük, akkor zagyaság lesz, és sokkal nehezebb megemészteni. És példá akkor jön ez a kajakóma, amit sokan tapasztalnak. Hát
20:51 nyilván, hogy amikor megeszünk valamit, nehéz megemészteni, akkor leszívja az energiánkat, álmosak leszünk, de ugyanúgy leszívja az energiát a kiválasztástól is. Tehát én első lépésnek azt szoktam venni, hogyha a kiválasztást támogatni akarjuk, akkor spórolni kell az energiával, hogy több jusson a kiválasztásra. Tehát egy kicsit figyeljünk oda az evésre, hogy a nehezen éészthető dolgokat ne keverjük össze egymással. És a másik nagyon fontos, hogy habár a 24 órában folyamatosan kiválasztás van, de mégis vannak olyan időszakok, amikor sokkal erőteljesebb, és ez a ez például az este 10 és az éjszaka 2 óra között, tehát az a 4 óra este
21:37 10től hajnali 2-ig, akkor van a legfontosabb kiválasztóidőszakunk. Ugye a kínai orvoslásban például mindegyik szervnek megvan az órája, van egy ilyen szervóra, hogy melyik szervünk mikor a legaktívabb. És hát a kiválasztó szerveink azok éjszakaaktívabbak. Tehát nagyon fontos, hogy jól aludjunk, különösen abban az időszakban. Tehát, hogyha mondjuk minden nap hajnél egkor fekszünk le, akkor az nem tesz jót, akkor nem [torokköszörülés] tudunk rendesen méregtalanítani. És a másik pedig, hogyha mondjuk este 10-kor talesszuk magunkat, akkor megint éjszaka a kiválasztás helyett az emésztéssel kell foglalkoznia szegény velünknek.
22:23 Igen, ezek nagyon gyakoriak, hogy ugye a ne egyél nagyon ilyen három négy-öt órával akár lefekvés előtt meg a növekedési hormon miatt is nagyon mondják ugye ezt a 10 órától. >> Ez a méregtelenítésnek is nagyon fontos. >> Ühüm. Értem, értem. Említetted itt a a az epét meg, hogy ugye a hogyha valakinek nincsen megfelelő bélmozgása, akkor az ugye nyilván nagyon sok mindent gátol. Itt talán érdemes beszélni így a a három fázisról is, hogy aktiváció, konjugáció, elimináció, hogy ezek hogyan függnek ide össze, illetve arra is kíváncsi lennék, hogy a hogy szerinted, hogyha valakinek mondjuk így a az epével van problémája, akkor azt te hogyan közelítenéd meg? Mi az, amivel tudja támogatni ezt a te szemszögből? >> Ühüm. Tehát akkor beszéljünk először a
23:09 mál, a minnak a méregtő szakaszairól. Hát ez a kettő eléggé összefügg gondoltam, hogy kiemeltjük, hogyha >> jó. Tehát a a májban ugye hat fajta út van, ahogy a méreganyagokat hát nem azt mondom, hogy inaktíválni tudj, van amelyiknéhez inaktiváció, de általában arról van szó, hogy a zsírban oldódót vízben oldódóvá teszi. Tehát először egy egyes fázis, kettes fázis, hármas fázis van a májban. Tehát az egyes fázis egy átalakulás, amit te aktivációnak mondtál, de tehát a azt a azt a anyagot, amit ki akar választani a szervezetünk, azt először aktiválja egyes fázis, aztán kettes fázisban meg összekapcsolja egy másik
23:57 molekulával ez a konjugáció. És itt itt hat fajta út van, tehát lehet vagy aciláció metiláció glukoronidáció és glutaton konjugáció, tehát még szulfáció, de sok fajta út van, de a lényeg az, hogy itt lesz vízben oldódó. Úgy úgy is mondhatjuk egyszer nyilván, hogy becsomagoljuk. Tehát úgy nehéz lenne azt a méreganyagot önmagába kiválasztani becsomagoljuk és akkor az epébe kerülve kiürül. És a hármas fázis az pedig az epeülés. >> És mi van azokkal, akiknek úgymond nem van mondjuk epeköve, vagy vagy tehát akkor mi az, ami tehát őnekik annyira nem örül a amit ugye a máj
24:43 összecsomagolt, és akkor azok >> Dehogy nem. Tehát a folyamatosan örülnek a dolgok. A hogyha az epe teljesen elzáródik, az egy életveszélyes állapot az az intenzív osztályon kezeljük. Tehát >> ugye az átlag átlagembereknél mindig van valam valamennyi epeülés. >> A kövek kialakulása az a az arány miatt van, tehát hogy az epjében mennyi a koleszterin és az epesavaknak az aránya. Tehát amikor besűrűsödik az epe, akkor lesz akkor lesznek például kövek, de attól még folyik az az epe. Tehát most ott van egy kő, de attól még mellette szabadon áramlik. >> Ühüm. >> De persze vannak, akiknél lassabb ez az
25:29 áramlás, tehát nem annyira jól ürül az e okozhat panaszokat. Tehát például jobbai alatti fájdalom, az nagyon gyakran epeülési panasz, vagy csak az, hogy a zsírokat nem emészti jól. Tehát például a székleten látszik, hogy olajos, zsíros, vagy odaragad a WC-hez, akkor tudjuk, hogy a zsíremésztéssel van gond, vagy akár vizsgálni is lehet, tehát lehet széklet emésztettség tesztet csinálni, hogy mennyire jól emésztjük az fehérjét zsírokat szénhidrátokat. Nálad milyen ilyen tesztek vannak, amikkel így általánosságban dolgozol, hogy kideríts, hogy valakinek mi pontosan az a probléma, ami okozza az egész nyilván több több dolog van, de
26:14 hogy érted, tehát kiindulás ugye kiindulás a rutintesztek, amit amúgy is megcsinálnak az emberek a háziorvosnál, belgyógyásznál, tehát mindig amikor valakinek valami problémája van, akkor fontos, hogy meglegyenek a rutintesztek. Tehát nem akarjuk, hogy hogy egyszerű betegségek, amik kiderülnének a rutintesztből, azok ne derüljenek ki. Tehát ha mondjuk ha vesebbetegség van, vagy májbetegség van, vagy bármi vérszegénység van, akkor az látszik a rutintesztekből, tehát az azokkal kiszűrjük. Tehát nagyon fontos, hogy ezt ezeket is figyelembe vegyük, de azon túl vannak speciálisabb tesztek, és ezekből a speciális tesztekből nagyon sok már elérhető akár egy sima laborban vagy egy
27:01 magánlaborban. Tehát hogyha mondjuk a bél működésről beszélünk, akkor mint ahogy mondtam, tehát az emésztettségi teszt egy jó teszt lehet, akkor van egy olyan teszt, aminek az a neve, hogy széklasztáz, ami azt mutatja meg, hogy a hasnyelmérig mennyire működik jól, mert nagyon sokan használnak különböző enzimeket táplálékiegészítőnek, de ezt az elasztás tesztet ez nem befolyásolja. Tehát azt tudjuk meg, hogy valójában mennyi enzimet termel a hasnyelmírigy. >> És hogyha ez nagyon alacsony, akkor tudjuk, hogy nagyobb adagtőenzimre van szüksége az embernek. Akkor például még ilyen speciálisabb tesztek, ugye például a
27:46 mikrobiomteszt, ami nagyon elterjedtétté vált az elmúlt néhány évben, és amit én még nagyon szeretek, az az a toxinoknak a tesztje. Tehát például a nehéz fémeket lehet vizsgálni, hogy mennyi nehéz fém van a szervezetben, de [horkantás] itt is azért tudni kell, hogy melyik teszt mire jó. Tehát lehet vérből is nézni, vizeletből is nézni, lehet hajból is nézni, de ezek mind azon múlnak, hogy az ember mennyire jól tudja kiválasztani. Tehát a vizeletben csak akkor lesz, ha ki tudja választani. A hajban is csak akkor lesz, ha ki tudja választani. A vérben pedig általában nem tartózkodik sok nehéz fém, mert inkább a szövetekben
28:32 raktározódnak el, kivéve, ha mondjuk akután minden nap esszük. Tehát például, hogyha valaki nagyon sok halat eszik, akkor elképzelhető, hogy a vérben magasabb lesz a higany szintje, >> vagy egyéb nehézfémek szintje. És a mi az, ami még így tudja ezt a az egész folyamatot támogatni a nem csak az app-t meg a My-t, hanem magát a kiválasztást, tehát a harmadik fázist, hogy hogy tényleg ki tudjuk üríteni ezeket a dolgokat, >> vagy az epét, vagy akár úgymond a tehát, hogy a maga az emésztés széklet jó legyen, meg ezeknek hogyan lehet így a >> az alapjait lefektetni, úgyhogy még nem beszélünk semmilyen specifikus protokollról meg klinikai dolgokról, hanem csak tényleg így a >> tudod, tehát ha a sorrendet nézzük, akkor első, hogy
29:19 jó legyen a bélmozgás, mert hogyha székrekedés van és megtámogatjuk az epét, akkor >> h >> értük, hogy azzal nem jutunk előrébb. Tehát fontos a sorrendés, tehát először a bélmozgást kell megtámogatni, >> és ha az már jó, akkor jöhet az epe. Tehát egész egyszerű dolgok. Hogyan tudjuk támogatni a bélmozgást? Szerintem mindenki tudja kívülről, hogy igyunk elég folyadékot. Tehát hogyha nem iszunk elég folyadékot, az székrekedéshez vezet. Tehát ez az első második, hogy együnk elég elegendő rostot, de mondjuk egy standard magyar standard táplálkozással általában nem viszünk be elég rostot, ugye? >> Ühüm. >> Tehát az az egy kisebb odafigyelést
30:06 igényel, akár hozzáadott rosttal, egy-két evőkanálnyi rosttal, vagy vagy több zöldsegélyt fogyasztani, de ez nem annyira egyszerű. Tehát az első víz, második a rostok, harmadik sorrendben, harmadik a magnézium. Tehát a magnéziumnak több hatása is van. Az egyik az, hogy általában magnéziumányosak vagyunk. A egyrészt az termőföld is magnézium hiányos. Az élelmiszerekben sincs annyi, másrészt pedig stressz az mi az mindenkinél van. És a stressz miatt elveszítünk magnéziumot. Tehát a magnéziumhiány is lassabb bélmozgást hoz létre, mert ugye az izmok [torokköszörülés] mozgásához is kell magnézium. Tehát egyrészt pótoljuk a
30:52 hiányzó magagnéziumot, támogatjuk a bél az izmoknak, a bélizmoknak a mozgását. Harmad részt pedig a magnézium az vizet szív magába, vagyis hát víz gyűlik körést ezáltal lazítja a székletet. És itt az az egy hiba, ami szokott lenni. Tehát nagyon sok fajta magnézium van. Sok fajta magnéziumot lehet használni. Ha egyik nem válik be, lehet másikra váltani. A hiba inkább az szokott lenni, hogy nem eleget fogyaszt az ember, tehát mondjuk egy-két kapszulát fogyaszt, és lehet, hogy ez nem elegendő. Lehet, hogy egy kicsit nagyobb kell ahhoz, hogy lazább legyen a széklát. >> Ühüm. És akkor ha mondjuk ezekkel nem oldódik meg, akkor egész biztos meg kell
31:38 nézni, hogy nincs-e valamilyen fizikális akadálya. Tehát például, hogyha valakinek műtéte volt korábban, akkor lehetnek a hasban összenövések, ami gátolhatja a BM. Ja, meg hallottam, hogy ugye a >> a magnéziumnál például így a citrá leginkább, ami így a bérrendszerben fogja ezt a ezt a segítést alkalmazni, de emellett biztos, hogy így a trifala vagy vagy ricinusolaj, ezek is nagyon sokat segítenek, a mozgás, a légzés, ezek mind-mind nagyon fontosak így emésztés szempontjából is, amire sokszor nem gondolnánk, de hogy a mély légzés az önmagában segíti a a bélmozgást. Szóval, hogy ezek mind-mind össze >> nyilván, hogy a a váguszideg az, ami ugye beidegzi a az egész pénrendszert.
32:24 Tehát hogyha a váguszideg, gyenge vagy nem annyira aktív, akkor lassabb a bélmazmozgás. Ami pedig, hogyha stresszesek vagyunk, akkor az az legátolja a váguszideget. Tehát a a tehát a stresszmenedzselés >> és a vágusideg aktivizálása is nagyon-nagyon sokat segít. a bélpanaszokban. >> Ühüm. És miket mondanál erre, hogy mik az a az a pár dolog, ami így nagyon hasznos lenne arra, hogy a vágusz idegbóideg jól működjön az embernek, így képes legyen arra, hogy hogy ellazuljon, mégis így a paraszimpatikus idegrendszer nagyon fontos résszel meg így kapcsolója. nagyon sokféle módon tudjuk aktiválni a a paraszimpatikus hidegrendszert. De
33:10 az első legfontosabb, ugye ha azt szeretnénk, hogy jó legyen a az emésztés, a bélrendszer, akkor legalább evés közben ne foglalkozzunk mással, mert mindig, hogyha mással foglalkozunk, az egy stressz, és akkor nem tudunk nem tud a szervezetünk eléggé ellazulni ahhoz, hogy akkor tényleg a beinduljon a mozgás. De mint ahogy mondtad, a légzőgyakorlatok nagyon jók. szinte szinte az összes légző gyakorlat nagyon jó erre én ami amit nagyon szeretek különösen a a b rendszerrel kapcsolatosan az a mély hasil légzés ami egyébként az alap kellene hogy legyen. Tehát általában ugye hasilégzésben, ha állandóan hasilégzésben vagyunk, az
33:56 masszírozza, aktiválja a váguszideget. Akkor a különböző azok a légzőgyakorlatok, aminél hangot hallhatunk, akár hümmögő vagy más hangot, azok is a torkunkon keresztül nagyon jól aktiválják a vágózideget, akkor vannak különböző masszázsok. Tehát tudjuk azt, hogy így a a fülünk mögött lép ki, mely a nyakunkon mely lehet, tehát itt lehet masszírozni akár a nyakunkat és még nagyon sok nem ezek szuper dolgok most így hirtelen ennyit eszemb. >> Jaha. Nem, ez teljesen teljesen jó volt. Ezeket mindet reprezentálom is így a falkában, mert szerintem is így ezek a tehát a bolygóidegnél leginkább ezek amúgy amik így el fogják érni azt, hogy valakinek egyáltalán be tudjon kapcsolni, mert nagyon sok embernek
34:43 annyira feszült az állkapcsa, hogy tényleg így el van nyomva, van egy ideg ideg nyomás, és ezáltal ugye, hogyha az ott le van feszfeszülve, akkor >> hiába próbálkozik valaki, nem fog nem fog működni, mert fizikál struktúra is, de van nagyon sok toxin is, ami tulajdonképpen az idegrend rendszerre is toxikus, tehát egyfajta idegmérek >> és azok is nagyon befolyásolják a a váguszideget. >> Mondasz pár ilyen gyakorít, ami így >> például a penisztoxinok azok azok nagyon >> le tudják nyomni a váguszideg aktivitását, vagy a nehézfémek, például higany, admium. A a PSről beszélünk egy kicsit, mert szerintem sokkal több ember érintett, mint amennyien gondolják,
35:28 >> és a legtöbb ember nem gondol erre, hogy mondjuk az ő nem tudom konyhájában vagy fürdőjében penész van, és minden nap ki van téve több órán keresztül ennek a ennek a méreganyagnak. Szóval mit tud valaki csinálni azért, hogy ezt egyáltalán úgymond realizálja, hogy van-e benne, vagy vagy ezzel mit tud csinálni, hogy eliminálja, illetve, hogy kivezesse magából, mert ez is szerintem egy olyan téma, hogy hogy nem nagyon így ismerik még az enésít sem a az emberek, vagy hogy mondjam. >> Hát ez az első az első legfontosabb lépés, hogy hogy az emberek tanuljanak róla, mert erről nem igazán tanultunk sehol. Tehát még az orvosi egyetemen se tanítanak róla, habár az állatorvosi
36:14 egyetemen van ilyen tantárád is. >> Tényleg? >> Igen. Mert az állatok nagy mennyiségű gabonát esznek, és a gabona az pedig előszeretettel penészesedik. >> Hm. >> Tehát a az állatvosin tanítanak, hogy mely penésztoxinoknak mi a hatása, de m azért már a az orvoslásba is kezd be bejönni. M és különösen azért, mert én úgy érzem, hogy az elmúlt mondjuk 20 évben jelentősen megnőtt a penisztoxin behatásnak a mennyisége. És ezt azért mondom, mert egy kísérletben megvizsgálták, hogy mondjuk kettő petricészébe növesztettek penészgombát,
36:59 és az egyiket lefedték egy ilyen fém, egy fémmel, ami kiszűr minden sugárzást. A másik mellé meg odatettek egy wifít. >> Ühüm. >> És amelyik wifi mellett volt, az sokkal-sokkal h >> gyorsabban nőtt. sokkal nagyobb lett és sokkal több toxint termált. Tehát úgy tűnik, hogy ez a wifi, az elektromágnes sugárzás, a mobiltelefonnak a hullámai, azok irritálják a fenészkombákat, és sokkal jobban nőnek, és sokkal több toxint termelnek. Ez az IMF is amúgy nagyon ilyen kontroverzális téma szerintem, tehát hogy ez még a a Penisnél is, hogy hogy tehát hogy nem nagyon reprez senki nem beszél erről, hogy IMF meg hogy meg hogy
37:46 ilyenek erről. miért nem például meg ilyeneket csinálok de hogy szerintem tehát van olyan barátom, aki azt mondja, hát ez hülyeség meg satöbbi, de mondom neki figyelj, mert nem ez dokumentált satöbbi, de hogyem nem >> mi az, amit te tudsz? Tehát például, hogyha ha megnézzük, hogy milyen volt az elektromágnes terheltség 100 évvel ezelőtt, amikor még ugye gyertyával világítottak éjszaka, vagy nem tudom hány évvel ezelőtt volt, amikor megjött a a lámpa, de mondjuk még 40 évvel ezelőtt se volt annyira sok sugárzás, mint mióta elindult a mobiltelefonhálózat, és az is ugye évente fejlődik. 3G, 4G, 5G, tehát egyre
38:36 egyre több sugárzásnak vagyunk íve >> a wifitől, a mobilhálózattól, de ugyanúgy elektromágnes teret tud képezni bármilyen elektromos áram is. Tehát hogyha például valaki az ágya mellett tölti a telefonját >> Üm >> vagy valamilyen digitális, akár egy digitális óra, vagy bármilyen elektromos eszköz van az ágy mellett, az is egy egy ilyen elektromágnes teret tud képezni, vagy hogy milyen az elektromos hálózat a szobában. Tehát lehet, hogy úgy van, úgy vannak ezek a az áramkörök vagy a konnektorok, hogy onnan is egyfajta el elektromágnes térjön. És ezek
39:21 befolyásolják a szervezetünknek a finom elektromágneses terét, mert a szervezetünk, habár van egy fizikai szintünk is, ugye a megfogható, látható szint, van a biokémiai szint, de ugyanúgy van egy elektromos egy energia szintünk, ami hogyha nagy, akkor azt mérhető is például az EKG-val mérjük a szívünknek az energiáját, de annál vannak finomabb energiák is. Tehát például az izmokban, az idegekben, a véráramlásban, tehát a szervezetünkben mindenhol vannak elektromos jelek, és a ezek a finomabb jeleket nagyon nagyon össze tudja kuszálni ez a kívülről bejövő szennyezően. Például én
40:07 egy dolgot, amit így hallottam, hogy a a telefon is például, hogyha a zsebedben van, a hőtől elkülönítve károsítja a férfiaknak a termékenységét, meg a nőknek is ugyanúgy. Tehát hogy >> nem szabad nem szabad a testünkön hordani a telefont, ha már >> vagy legalább repül, >> ha már hagyjuk, akkor a táskába kell tenni, >> az egy kicsit jobb. És említetted a a illetve nem tudom, hogy említetted, lehet, hogy csak én gondoltam rá, de a fények, hogy a a fények is mennyire megváltoztak, merthogy régebben ugye egy teljes spektrumú fényeknek voltunk ittve. A meg a a kék fény meg a satöbbi, az >> az a legrelevánsabb. Mi az, ami itt, hogyha már így gondolom beszélsz erről így a kurzusaidban is, meg ilyenek, mi az, amit szoktál mondani embereknek, hogy mire figyeljenek így így ezeken belül, hogyha
40:54 >> hát van egy ilyen standard lista, amit szerintem te is ugyanazt javaslod, >> hogy este felé próbáljuk meg lecsökkenteni a kék fényt, de igazából nem csak a kék, hanem a zöld fény is. Üüm >> minden fény >> nem annyira jó, de a vörös fények azok meg jók. Tehát este felé inkább vörös fényeket használjunk. Tehát mondjuk le lehet cserélni a fehér színű égőket vöröses színűre is. Az már az nagyon nagy különbséget jelent. Ugye naplementekor vörösesek a fények, tehát azzal egy kicsit tudjuk ezt reprezentálni. Ugye tudjuk azt, hogy a melatonin termelés a jó alváshoz kell az, hogy hogy ne érjen minket kék fény.
41:40 De a napfény egyébként a napfénnyel kapcsolatban mindenkinek az jut eszébe, hogy D-vitaminhoz kell, >> de a melanin is folytasd bocs. >> Igen. Igen. Tehát nem csak a nem csak a D-vitamin miatt van szükségünk a napfényre, hanem a melatonin. Tehát mint ahogy mondtad, tehát a melatonint a melatonin az egyrészt az agyunkban termelődik, amikor alszunk és segít az alvásban. Másrészt pedig az összes sejtünkben termelődik a napfény hatására, és az egy nagyon erőteljes antioxidáns. Tehát a mitokondriumok legelősebb antioxidánsa a melatonin. >> Meg azt hallottam, hogy nehéz filmek ellen is nagyon sokat tud védeni minket
42:27 >> a melatonin. >> Ühüm. >> A melatonin a az a azáltal, hogy antioxidáns. >> Ühüm. Tehát a nehézfémeknek oxidatív hatása van, és nagyon le lemerítik az antioxidáns rendszerünket. Tehát például glutaton szükséges ahhoz, hogy kiválasszuk a nehézfémeket, de a nehéz fémek miatt magasabb az oxidatív stressz, és az is glutatont >> von magához. Tehát igen, >> talán a glutatontól ki lehet így elemezni valamennyire, mert mégis úgymond a mester antioxidáns, tehát hogy érdemes róla így beszélni. Szerintem sokan nem ismerik, hogy ez mennyire úgymond így fontos, vagy hogyan képződik, hogyan tudják az emberek azt
43:12 elősegíteni, hogy hogy létrejöjjön. Én például amit akár így kritizálhatod is ezt a protokolt, de hogy amit én szoktam mondani, hogy nagyon jó, hogyha például valaki így aktívan akar méregteleníteni. Van nyilván vannak életszakaszok meg különböző fázisok, nem mindig kell úgymond így támogatni ilyen szempontból, de hogy amit én szoktam mondani, hogy egységnyi glicin, félségnyi elglutamin, meg kalcium déglukarádból is mondjuk egy ilyen 1 g-nyi és akár még rá lehet venni nac-ből is egy 1 got. És akkor ez ugye több oldalról fogja segíteni ugye a anak a termelődését, és akkor ezáltal ugye segíti akár a mikroplasztikok, de a nagyon sok mindennek a küvezetését. Hogy neked milyen protokolljaid vannak erre, vagy vagy mi az, amire így te szoktál figyelni? >> Ühüm. Ühüm. Hát szerintem nálad az egy
43:58 több az több olyan ember van, aki ugye amúgy egészséges, csak oda akar egy kicsit figyelni a dolgokra. Az én közönségemben meg sokkal több a az, aki nagyon beteg. Tehát tehát ilyenkor már nem lehet így egy protokolt ráhúzni mindenkire. Tehát van egy, hogy na jó, egészséges vagy, de akarsz egy kicsit föl akarod turbózni az egészségedet, akkor náluk egy protokoll be szokott válni. De például aki aki nagyon súlyosan, nagyon-nagyon sok tünete van, általában nem bírják a glutatont, mert rosszabbul lesznek tőle. >> De miért? Nem azért, mert rossz a glutatin, hanem azért, mert be van állva a rendszer. Tehát mondjuk mondjuk nem jó a a kivezetés, a kivezető utak el vannak
44:46 dugaszolva és és már amúgy a rendszerben nagyon sok a méreganyag, és akkor egy kis glutat hozzáadunk, az megint bepörgeti a dolgokat, még jobban kiválasztódik, és akkor nincs hová mennie, nincsen kapacitása, hogy azt elbírja. Tehát ilyenkor mindig meg kell találni azt, hogy hol van az a pont, ahol egyáltalán tudunk valamit csinálni, és akkor így szépen lassan elindulunk így a kívülről befelé. >> Alapvetően alapvetően a legtöbb, tehát van ez a ez a >> ez a csoportember, akinek szinte semmi nem jó, mert mindentől rosszabbul vannak. De amúgy van meg egy másik nagycsoport, akiknél meg lehet alkalmazni ezeket a dolgokat. Tehát
45:33 nagyon fontos persze, hogy támogassuk a a glutation rendszert, de ezt sem akarjuk túlzásba vinni, de az biztos, hogy a az acetyilisztein, ugye az NaC, vagy nacetilcisztein, vagy akár az ACC egyébként, amit amit ugye köptetőnek használunk, például megfázásban, még a tévében is reklámozzák az ACC-t. Az ugyanaz ez a cisztein, >> acedincisztein, ami nem más, mint egy aminosav. Tehát ez az, ami meghatározza, hogy mennyi glutation termelődik, mert a többi amiből fölépül, az általában nem szokott annyira hiányos lenni. Tehát hogyha csak ciszteint, nac-t vagy acetét cisztényt szedünk, csak azzal is
46:19 lehet segíteni a glutadion termelést. Persze vannak ilyen viták arról, hogy most a glutation igazából mennyire jól szívódik fel, vagy odajut-e a sejtbe, ahová kell, tehát hogy a simad kapszula jó-e, vagy csak a liposzómás, vagy csak az intravénes. De az intravénes az biztos, hogy odajut, ahová kell, hogyha jól adják be. hogyha pedig a liposzómás is jó, de vannak olyan tanulmányok, amik azt mondják, hogy mondjuk a sima glutadion kapszula is, hogyha mondjuk szedi az ember néhány hónapig, akkor szépen megemeli a glutatom szintet. >> Ühüm. Szuper. És említetted még így a a
47:05 másik alapköveket, hogy a a paraziták, a kapcsolódás, hogy ezekről tudunk beszélni pár szót a ühüm. >> Mondjuk a parazitákról. Paraziták. Na hát a paraziták az egy jó téma. Ugye sok embert kiráz a hideg, amikor amikor ez szóba kerül. De alapvetően egy hatalmas nagy tévhitben élünk a parazitákkal kapcsolatban, mert azt gondoljuk, hogy a kutyánknak kell fél évente féregűzést csinálni, de magunknak nem kell. >> Hm. >> De hát ha kutyában van, akkor bennünk miért ne lehetne? A másik tévhit az, hogy ez csak trópusi országokban létezik, és maximum trópusi utazásnál kaphatod el. De ugyanúgy van Magyarországon is, ugyanúgy van
47:51 Németországban Európában Amerikában mindenhol van, mert a paraziták nem ismerik az országhatárokat, nekik nem kell vízum. Tehát sokkal több embernek vannak panaszai parazita miatt, mint ami mint ami mint ahogy azt gondolnánk. Tehát itt a legfontosabb, hogy ismerjük, hogy milyen tüneteket tudnak okozni a paraziták. És tudjuk azt, hogy paraziták nem csak a bélben lehetnek, hanem mindenhol máshol. Tehát lehet a bélben, lehet az epeutakban, lehet a nyirokrendszerben, >> lehetnek a tüdőben, még az agyban is lehetnek. Tehát szinte mindenhol lehetnek paraziták. És vannak kisebbek, nagyobbak vannak, amik ilyen hosszú nagy
48:37 férgek, például a bérlrendszerben gyakrabban vannak, de lehetnek kisebbek is. Lehet olyan parazite is, amit csak mikroszkóppal látható, egysejtű. És itt a trükznek az, hogy gondoljunk rá, mert ha nem gondolunk rá, azt mondjuk, hogy nem, paraziták nem léteznek, akkor soha nem fogjuk fölismerni. És mivel, hogy több 100 fajta parazita van, tehát hogyha most kapunk egy széklettesztet, hogy nem láttunk benne parazitát, az mond valamit, mert az azt jelenti, hogy abban nem az abban nem láttak éppen. >> Hm. >> Még az se még azt se jelenti, hogy nem volt benne. Még azt se jelenti, hogy nem volt benne. Csak nem láttuk. >> Így van. Vagy nem volt elég, hogy lássam. >> Mennyi ideig figyeltük meg, vagy tehát azért azt, úgy mikroszkópan nézegetni az
49:25 nem a legkellemesebb dolog. Tehát egy percig nézzük, vagy 10 percig keresgélünk benne. Tehát például amikor valaki mondjuk a szaktolkozatát írja abból, hogy az X iskolában a 100 gyerekből hány gyereknek a székletében van féreg, akkor az nyilván a szakdolgozatához kell, úgyhogy keresgél, amíg amíg nem talál, de valaki laborba dolgozik és van rá két perce, akkor Üm >> nem, tehát én nagyon ritkán lát nagyon ritkán látok olyan széklet eredményt, amiben lenne. És másrészt pedig, hogyha, hogyha máshol van, nem a bélben, akkor nem fog a székletben látszódni. >> Így van. Például ezék ilyen nagyon gyakori, amire szerintem ilyen, hogy mondjam, ilyen jó példa lehet arról, hogy megértsék az emberek, hogy amúgy ezek tényleg így körbevesznek minket,
50:11 hogy például a legtöbb ilyen autóbaleset meg motorbalesetben az emberek 90%-ának az agyában találtak toxoplazmát, ami egy nagyon gyakori parazit, ami a macskákon meg így az állatokon van leginkább, de hát ugye nyilván bekerül az emberbe is. És ezek így tényleg befolyásolják a viselkedésünket, az agresszivitásunkat, a stresszintünket >> tényleg mindent. És ugye egy bérlrendszerben akkor az emésztést elveszik a tápanyagot, szilika, magnézium, ezek mindet B-vitaminok, ezeket mind úgymond ilyen előszeretettel. >> Tehát igazából mindenkiben van parazita, csak a kérdés, hogy mennyi, és hogy az mennyire zavarja a rendszert. Tehát mindig amikor amikor valaki jön a tüneteivel, akkor a nem az a fontos, hogy mennyi minden van benne, hanem hogy
50:57 mi az, ami a leginkább okozza azt a tünetet. És lehet, hogy most 10 emberből mind a 10-ben van egy csomó bélférek, de lehet, hogy csak kettőnek van tőle tünete, és nagyon sokan tünetmentesek lesznek. És itt a megoldás az inkább a szisztematikus gondolkodás, tehát hogy hogy mögé látjuk azt, hogy lehet ilyen. És a parazitáknál a legnehezebb, tehát nem nagyon vannak olyan tesztek, amik kimutatnák ezeket. A biorezonencia vagy a kinéziológia az egyébként elég jól megközelíti, tehát talán azok a legok a tesztek, amik valamennyire hozzáférnek, mert úgy laborba
51:46 nagyon nehézkes ezeket kimutatni. >> Jó. Köszönöm. és a kapcsolódásról még egy pár szót ugye említette, hogy strukturálisan is ugye ez nagyon fontos, illetve a nyilván a a maga az emberi kapcsolatok is, mert ez a nagyon hosszú harvardi kutatás, biztos, hogy ismered, ugye ez a leghosszabb kutatás, hogy így a a hosszútávú életben mi az, ami a fontos valójában, és hogy ezek a kapcsolatok, ezek mindig visszajönnek. Szóval >> Igen, >> bizonyára egy kulcspont. Az egyik szerintem a a kapcsolódásnál az egyik legfontosabb a család. Tehát és itt is a a kulcsfontosságú a családnál, hogy milyen a kapcsolat a szülőkkel. És nem biztos, hogy a szülők még élnek,
52:31 nem biztos, hogy ismeri őket, bár bármilyen szituáció lehet, de a fontos az, hogy a szívében, az embernek a szívében milyen érzések vannak a szülők felé. >> Ühüm. Tehát hogyha valaki haragszik a szülőjére, vagy vádolja őket, hogy nem voltál elég jó anyuka vagy apuka, nem foglalkoztál vele meleget. Tehát hogyha hogyha ilyen lelkület van bennünk, hogy úgymond hálátlanak vagyunk, ha hálátlanok vagyunk a szüleink felé, azzal legátoljuk azt az azt a azt a szeretetenergiát, ami egyébként nem csak a szüleinktől, hanem az összes ősünktől érkezik hozzánk. Tehát az összes ősünktől kezdve egy egy hatalmas lesz
53:19 szeretetten energia érkezik hozzánk. És amikor ezt rendbe tesszük, tehát ezt így magunkba kell rendbe tenni. Jó, persze ha tudunk beszélni a szüleinkkel és a szü fizikálisan is rendben tudjuk tenni, az még jobb. De a legfontosabb, hogy a saját szívünkbe megváltoztassuk ezt a bíráskodást vagy ítélkezést megváltoztassuk arra, hogy igazából hálás vagyok azért, hogy életet kaptam tőled. És amikor ezt helyreesszük, ezt az érzést, akkor megindul felénk a ez az energia, ami nem látható, de az életünkben észlelhető, hogy sokkal könnyebb lesz meggyógyulni. Ez az egyik nagyon fontos. Ühüm. A másik, ami ami sokkal kevésbé ismert, az
54:08 az energiarendszerünknek a kapcsolódása. Tehát a bőrünk alatt van egy egy szövet, amit úgy hívunk, hogy kötőszövet. És emlékszem régen, amikor még anatómiát tanultunk, akkor ez volt az, amire semmit nem tanultunk, mert ennek semmi jelentősége nincs. Kitölti az üres teret. Ezt így tanultuk. De most az elmúlt néhány évben kiderült, hogy a kötőszövet az az egyik legfontosabb szervünk, mert összeköt mindent, és a kötőszöveten belül egy finom elektromos hálózat van, amit úgy is neveznek, hogy mátrix. És ez kollagénekből áll. És a kollagén az olyan, mint egy apró tubulus, vagy
54:56 ilyen apró csövecskék. És ezek a csövecskék nemcsak, hogy az egész kötőszövetet behálozzák, hanem az összes szervhez, sőt még a sejtekhez is, még a sejtek belsejébe is eljut. És a ezeken a csövecskéken belül víz van, és ennek a víznek az állaga egész más, mint a sima víz, amit úgy hívnak, hogy negyedik fázisú víz. A negyedik fázis az ugye abból jön, hogy a víznek három fázisát ismerjük a fizika óráról. Ugye víz, jég >> gőz. Igen. >> És gőz. Tehát negyedik fáz fázis az átmenet a szilárd és a és a folyékony között. Tehát egyfajta zselésszerű állapot, aminek elektromos tölése van.
55:41 És innentől kezdve még mérni is lehet az, hogy ezek az elektromos jelek hogyan haladnak az egyik szervtől a másikhoz. Tehát ha ezt nézzük, nagyon fontos, hogy a szerveink össze legyenek kapcsolódva ezzel az elektromos hálózattal, és ezt meg tudja szakítani például egy heg. Tehát hogyha valakinek volt egy műtéte, >> vagy bármi, >> vagy balesete, vagy bárhol van egy heg, >> az megszakítja ott ezt a ezt az elektromos hálózatot, és ezáltal olyan tünetek jöhetnek létre, amik egyébként a hektől messze vannak. És ez például ezt 100 évvel ezelőtt volt egy orvospár Németországban, aki ezt például
56:29 úgy fedezte fel, hogy akkoriban 100 évvel ezelőtt kezdett el kialakulni az az érzéstelenítő gyógyszernek a tudománya. Ugye először fölfedezték a kokaint, és az ugye érzéstelenítette a dolgokat, és akkor indult be a sebészet egyáltalán, mert előtte nagyon nehéz volt bárkit is megműteni a fájdalom miatt, ugye, lehet, hogy emlékszel régi filmekben alkohollalák, de közben meg lefogták, mert úgy >> üvölt az ember. De amikor bejött a kokain, akkor tudtak egy egész műtét csinálni anélkül, hogy az ember bármit érzett érzett volna belőle. Csak ugye a kokain az kábítószer, tehát voltak hatásai, és
57:15 azt aztán egy kicsit alakították a molekulát, és akkor létrejött a prokain, ami az első érzéstelenítő gyógyszer volt, ami kokain után. És aztán később alakult ki a lidokain. A lidokaint azt mindenki ismeri, de a prokaint azt már kevésbé használjuk azért, mert rövid a hatás időtartalma. De akkor 100 évvel ezelőtt a prokaint elkezdték használni és kísérletezni vele, és például beinjekcióztak egy heget a betegnek a lábán, és megszűnt tőle a vá válfájdalma, ami évek óta iszonyatos válfájdalma volt a betegnek. beinjekciózták a heget a lábán és megszűnt. És akkor innentől elkezdtek kísérletezni, hogy akkor még mit lehet ezzel csinálni. És így alakult ki a
58:02 neurálterápia, amiben prokain injekciót használunk. De aztán elő tehát ezt lehet a hegekre is használni, de lehet az idegekre is használni. Tehát például az idegrendszert nagyon jól át tudjuk állítani, nagyon jól tudjuk szabályozni a szimpatikus idegrendszert. >> Ühüm. Ez nagyon érdekes téma, meg nagyon közel is áll hozzám a az idegrendszerszabályozásról, hogyha beszélsz nekünk, azt arra kíváncsi vagyok, hogy milyen metodikákat ismersz arra, hogy így az idegrendszert tudjuk szabályozni, akár ezen a témán belül. Ez a fási kötőszövet, ez egy nagyon érdekes téma. Tényleg csak így most kezd szerintem így mainstreamebb lenni, de még nagyon nem mainstream.
58:48 >> És tényleg ez a tenszivitás is, hogyha meghúzom itt a válamat, akkor az a csípőmet is befolyásolja, úgymond. Tehát ezek nagyon érdekes érdekes dolgok. Abszolút. Tehát az idegrendszer szabályozásánál szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy megértsük azt, hogy nagyon-nagyon sok tünetünk van azért, mert az idegrendszerünknek eltolódott a szabályozása. Tehát például aki arra panaszkodik, hogy étel intoleranciái vannak, hogy nagyon sok ételt nem bír megenni, vagy különböző allergiák, mindenféle titokzatos tünetek, hogy most igazából nincs semmi oka, hogy ez a tünet kijöjjön, de mégis nagyon reagál dolgokra. Ezek a tipikus tipikus
59:33 idegrendszeri szabályozás eltolódásnak a tünetei. És azt mondám, hogy a legtöbb krónikus betegségnél szükség van az itt szabályozására. A bélpanaszoknál bélpanaszok is nagyon-nagyon összekapcsolódnak ezzel. Tehát miről is van szó? Meg kell értenünk, hogy egy picit hogy hogy mi mik a témák az idegrendszers szabályozáson belül. Tehát egyrészt tudjuk azt, hogy stresszesek vagyunk, és az nem jó, és hogy menedzselni kellene a stresszt, de nem biztos, hogy tudjuk azt, hogy léteznek stresszkörök, tehát hogy [torokköszörülés] a központ ugye az agyunk meg a periféria, ugye a testünk az
1:00:21 idegekkel van összekapcsolódva. És az autonóm idegrendszer, ami azt jelenti, hogy hogy ez a tudattalanul működik, ugye tudatosan mozgatjuk a kezünket. Ez a tudatos idegrendszerrel mozgatjuk, de a tudattalan idegrendszer az a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszernek a játéka. Ez teljesen tudattalanul történik. Tehát például az agyunk észleli a bejövő jeleket. és a bejövő jelek alapján eldönti, hogy most szükségünk van-e a stresszreakcióra vagy sem. Tehát mondjuk, ha itt előttünk van egy tigris, akkor az a szemünkön keresztül bejön az üzenet. Ó, ha ez egy
1:01:07 tigris, ez veszélyes, akkor el kell szaladni, beindul a stresszreakció. De hogyha ez egy két éves gyerek, és nem tudja, hogy az egy veszélyes dolog, akkor meg nem indul be. Tehát a lényeg az, hogy a nemcsak kívülről érkező jeleket figyeli a szervezetünk, hanem a testünkből belülről érkező jeleket is. Tehát például, hogyha fáj a fáj a belünk, akkor az egy jel arra, hogy valami nincs rendben. És akkor azt az agyunk lehet, hogy azt érzékeli, hogy ha hó itt most veszély van, akkor szükséges, hogy fönntartjuk fönntartsuk a a stresszreakciót. stresszreakció hatására pedig görcsbe szorulnak az izmok, a bérrendszerbe lecsökken a véráramlás. Tehát tehát simán az, hogy a stressz
1:01:54 reakció aktiválódva van, az simán tud tüneteket okozni. Tehát fájhat tőle itt ott, vagy lehet tőle bélpanasz, csak azért, mert a szimpatikus idegrendszer aktív. És akkor ez egymá ez így önmagát erősíti, mert azt az az üzenet jön, hogy nincs rendben, valami nincs rendben, kell a stresszreakció, és akkor a stresszreakció meg a tüneteket kiváltsa. Tehát itt meg lehet szakítani a dolgokat, és különösen van egy van egy olyan jelenség, ami mostanában sokkal gyakoribb, régen nem nagyon volt, például ez a hízósejtaktivációs szindróma vagy hisztaminolerancia, ar különösen jellemző ez a ez a stresszkör. És az emberek minél többet
1:02:41 vannak ebben, annál inkább sokkal inkább a figyelmük a tünetekre fordul. Tehát ándalszék, most éppen hol fáj, most éppen mi a mi hogyan reagálok. És minél többet figyelünk ezekre a tünetekre, annál inkább aktiválódik a rendszer. És hogyha hosszú távon ez a stressz központ, ugye ez a a limbigos rendszer vagy amígdala, ha hosszú távon ennyit aktiváljuk, mindig jön az üzenet, hogy tartsuk fenn a stresszfrakciót, akkor megnő a mérete és és még inkább érzékenyebb lesz, és már apró dolgokra is bereagál. Tehát, hogyha tudjuk, hogy ez hogy működik, akkor meg tudjuk tanulni azt, hogy hogyan tudjuk ezt megszakítani tudatosan. És erre például te miket
1:03:27 szoktál így ajánlani? Tudjuk, hogy mondjuk a meditáció elég csak 13 perc egy nap az már csakkenti mondjuk az amigdalát, meg rengeteg ilyen ilyen dolog van, légzésgyakorlatok. Ezen kívül vannak még olyan dolgok, amiket te így szoktál ajánlania. >> Sokkal ezek is jók, persze jó az ember 10 percet meditál, de ezeknél a stressz megszakító gyakorlatoknál sokkal fontosabb az, hogy hogy az egész nap során gyakoroljuk. Tehát egyfajta egyfajta >> tudatossága >> tudatosság. Igen. Tehát nagyon jól mondod. Tehát először első lépésben azt tanuljuk meg, hogy hogyan kell tudatosan létezni. És ez ez egy finom tréning, mert nem fog első nap tökéletesen menni, de hogyha minden nap
1:04:12 [torokköszörülés] megpróbáljuk, akkor előbbut kicsit vélem. >> Csak nyugodtan nyugodtan. Igen. Előbb-utóbb kialakul. Meg ez is jó, hogy amit mondasz, ugye amit gyakorol az ember, az fog erősödni, és akkor neuroplasszikását ugye a stresszre jobb leszel, hogy gyorsabban [torokköszörülés] tudsz stresszes lenni, de hogy az nem biztos, hogy az mit építettél. >> Tehát a stresszkör is sok-sok ismétléssel alakult ki, és ennek [torokköszörülés] az átprogramozása is csak úgy lehetséges, hogyha sok-sok apró ismétléssel hajtjuk végre. Tehát pontosan [torokköszörülés] azért, mert ez annyira fontos. És ugye most így négy éve kezdtem el a PUDL Egészség Akadémiát, ahol különböző kurzusokon tanulunk arról, hogy mit tehetünk. Ugye nem csak a nem csak az étkezés meg a testmozgás a fontos, hanem egy csomó
1:04:59 minden van még mellette. De korábban is minden kurzusomban volt szó az idegrendszers szabályozásról. mindig tanultunk különböző gyakorlatokat, akár légzőgyakorlattorna, vagy egyéb ilyen tudatosság gyakorlatmitációk, de egy idő után észrevettem azt, hogy ez ez nem elég, tehát kell valami, ami még még jobban, még inkább átfogóbb. És akkor jött létre ez az idegrendszerszabályozó kurzus, ami eredetileg 30 naposra terveztem, de aztán kiderült, hogy ez a 30 nap, ez túl sűrű. A legtöbben nem bírták követni, mert nagyon intenzív volt, úgyhogy most már akár egy hónap, két hónap vagy három hónap alatt is el lehet végezni, de van akinek persze több kell hozzá, de ez
1:05:47 végigvezet lépésről lépésre, hogy hogyan tudjuk szabályozni. És például az egyik csoport mondta, hogy a bélrendszeri tünetei, ugye az minden, amit tanultunk a bélre generáló kurzuson, az a 100%-ról 80%-ra javult. Az idegrendszeri kurzussal 80%-ról 20%-ra javult. >> Tehát sokkal sokkal több sokkal többet jelent az idegrendszer szabályozása, mint azt gondolnánk. Legtöbben a vitaminokra meg a táplálékkiegészítőkre koncentrálnak, de egészen egyszerű gyakorlatokkal fantasztikusan nagy csodákat lehet elérni. >> Nagyszerű. Ezzel egyetértek, hogy az idegrendszer nagyon fontos, mert itt tényleg itt a pszichoszomatika is bejön
1:06:33 az egészből, hogy ugye kicsit így elképzeljük a tigrist, ami nincs ott, és folyamatosan ezt loopoljuk, vagy hát így ismételjük magunkban, és akkor ezáltal ugye elkezd fájni mindenünk, meg föl is veszünk egy olyan tartást, ami meg még rárak az egészre. Szóval ezek tényleg nagyon-nagyon fontosak. végszónak kérdeznélek erről a az egyesületről, amit terveztek létrehozni, hogy azzal milyen víziód van így erre arra nézve, hogy milyen milyen tudást adnátok át az embereknek. Azt hallottam, hogy egy ilyen >> ilyen továbbképzés van. >> Igen. Tehát a a helyzet az, hogy az elmúlt években exponenciálisan megnőtt a tudás. Tehát míg mondjuk sok évvel ezelőtt évente egy x mennyiségű orvosi cikk jött ki. Most hát legalább
1:07:20 100zázszer vagy 1000erszer több. Tehát egy képtelenség ezt követni. Főleg az ember főállásba dolgozik orvosként, akkor ezt nagyon nehéz követni. És és az elmúlt években tényleg fantasztikus új tudás jött elő még azt mondom, hogy akár az elmúlt öt évben is. És azt tapasztaljuk, hogy hogy elég lassú az, amíg ezek átmennek a gyakorlatba. Tehát ab azért, hogy ebbe segítsünk, létrehoztunk egy létrehoztunk egy társaságot, egy integratív és funkcionális medicinatársaságot. És ennek a társaságnak az a célja, hogy ezek ezek a tudások, amik amik nagyon sokat jelenthetnek a betegeink számára,
1:08:07 beteg emberek számára, ezt a tudást az orvosok körében is elterjesszük, tehát különböző tanfolyamokat fogunk tartani, különböző ismeretterjesztő webináriumokat, programokat. Tehát az a lényeg, hogy azok az orvosok, gyógyászók természetgyógyászók terapeuták, bárki, akit érdekel az, hogy hogy újabb tudást szerezzen, hogy hogy még mi mik lehetnek azok, mert az embernek van már egyfajta látóköre, amit ismer azok a módszerek, amiket használ, de hogy azon túl is még mik vannak, még szerinem mindenki tud új dolgot mondani a másiknak, és mindenki tud tanulni a másiktól. Tehát hamarosan majd amikor
1:08:55 ezt beindítjuk, akkor fogjátok hallani a hírekben, és akkor majd lehet majd csatlakozni, meg részt venni ezeken a képzéseken. >> Nagyszerű, nagyszerű. Azt gondolom, hogy még végtelen mennyiségbről tudnánk beszélni majd egy másik alkalommal. Köszönöm a azt, hogy eljöttél, és szerintem nagyon hasznos volt a nézők számára is, hogy milyen tudást osztottál meg itt ma. Szóval köszönöm a jelenlétedet és örülök, hogy megnéztétek. Ez volt a kis előadásunk, vagy hát kis beszélgetésünk, leginkább a te előadásod. Ezért külön köszönet és mindenkinek kellemes napot kívánok és minden jót. Még egyszer köszönöm. >> Sziasztok nektek minden jót. >> Szuper. Amúgy még egy zárószó, hogy hol tudnak elérni téged, hogyha
1:09:43 >> a paudelegészségakadémia.hu Hu weboldalon találtok további információkat a kurzusokról. Van egy YouTube csatornám is, ahol nagyon-nagyon sok információs videó van. Például egy évvel ezelőtt készítettem el a Kute a krónikus betegségekből című videósorozatot, ami 10 részes. És ebben részletesen bemutatom, hogy a funkcionális orvoslás szemszögéből mik lehetnek a háttérok. Akkor van még egy Facebook oldalam, és ott is megtaláljátok ugyanezeket a dolgokat. >> Nagyszerű ezeket mindent linkelem a leírásba. Még egyszer köszönöm. Köszönöm én is.